91 ezer forintba kerül egy Martini ebben a luxusszállodában

A Lotte New York Palace bárjának kínálata nyolc luxus koktéllal bővült.

A Lotte New York Palace Gold Roomja az 1920-as évek hangulatát kívánja megidézni, amit a „Martini művészetének” időszakának is tartanak. Ennek a koncepciónak a sztárja

a kétszázötven dolláros, azaz nagyjából 91 ezer forintba kerülő Reserve Martini.

Eléggé borsosnak tűnhet az összeg egy ginből és vermutból készült italért, de ha kicsit jobban megvizsgáljuk az alapanyagokat, máris érthetővé válik az ára. A koktél ugyanis Nolet's Reserve ginből készül, melyet üvegenként hétszáz dollárért, vagyis körülbelül 255 ezer forintért lehet megvásárolni.

A kis szériában gyártott alkoholt növényi anyagokkal, köztük sáfránnyal is átitatják, ami gyönyörű világos-arany színt kölcsönöz a ginnek.

Az itallapon összesen nyolc egyedi Martini található, melyek mindegyike prémium szeszesitalokból készül, de egyik sem tipikus összetevője a klasszikus koktélnak. A százhuszonöt dolláros Master Distiller Martinihez például Harlen D. Wheatley CLIX vodkát, a hatvanöt dolláros Clasé-hoz pedig tequilát használnak.

(Forrás: RobbReport, fotók: Lotte New York Palace)

new york | martini | Lotte New York Palace | bár | koktél

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom