Új bevételi forrást talált ki a kormány, luxusadót vetnek ki a leggazdagabbakra Kanadában

A kanadai kormány legfrissebb intézkedése értelmében úgynevezett luxusadót vet ki a nagyértékű autók, repülőgépek és hajók eladására és megvásárlására.

2022. szeptember 1-jén lép hatályba az úgynevezett "Select Luxury Items Tax Act", melyek a kanadai kormány az igazságosabb adórendszer megvalósítása érdekében hozott.

Az új luxusadó azokra a járművekre és repülőgépekre vonatkozik, amelyek ára meghaladja a százezer kanadai dollárt (körülbelül 30 millió forint), valamint a kétszázötvenezer kanadai dollárnál drágább (75,8 millió forint) hajókra is érvényes.

Az adó mértéke a jármű kereskedelmi értékének tíz százaléka vagy a küszöb feletti érték húsz százaléka.

Az adó csak a fogyasztók által személyes használatra vásárolt új gépjárművekre és a 2022. január 1-jét követő értékesítésekre, visszamenőleg is vonatkozik.

A luxusadó célja az igazságosabb adórendszer kialakítása, azaz azok, akik luxuscikkeket vásárolnak, kicsivel többel járuljanak hozzá a költségvetés bevételéhez. Egyes becslések szerint az új adónem bevezetése százhatvanhárom millió kanadai dollár, azaz nagyjából 50 milliárd forintnyi bevételt eredményez 2023 és 2024 között.

Az adóból származó bevételekkel a kormány a zöld kezdményezéseket támogatja majd.

(Forrás: Euronews, fotók: Getty Images)

luxuscikkek | adó | kanada | luxusadó | különadó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom