Kiderült, hová utaznak leginkább és milyen cseles utazási trükköket vetnek be a magyar fiatalok

Rugalmasan és a lehető legolcsóbban – így utazik a Z generáció. Mondjuk azt is, hová, és milyen trükkös módon.

A tengerpart mindenekfelett, de idegen helyről a napfelkelte és a naplemente is nagyon vonzó a fiatal felnőttek számára.

A csendes kisvárosok egy hajszálnyival érdekesebbek számukra, mint a nyüzsgő nagyvárosok, és a túrázás többüket feltölti, mint egy koncerten tombolás.

A magyar fiatalok idén leginkább Olaszországba és Spanyolországba repülnek a Kiwi.com eddigi foglalási adatai alapján, fővárosunk pedig a spanyol fiatalok körében a legvonzóbb. A Z generáció tagjai vetnek be leginkább utazási trükköket, nem csoda, ha átlagosan minden vizsgált országban kevesebbet költenek repülőjegyre. Hazánk fiataljai spórolásban a középmezőnyben végeztek, átlagosan tízezer fointtal kevesebbet költenek repjegyre, mint a többi magyar utazó.

A magyar Z generáció utazási profilja

Az utazás tervezésének meghatározó tényezője a költségvetés; a felmérés szerint a Z generáció nagyon rugalmas, és hajlandó áldozatokat hozni, ha annak kézzelfogható eredménye van, azaz spórolhat.

Nemcsak az úticélt magát értékelik, hanem a kalandot és hogy útközben megismerkedhetnek új emberekkel nem is beszélve az előkészítő szakaszról, hiszen boldogok lesznek már attól is, hogy órákat tölthetnek tervezéssel, álmodozással, sőt, szívesen nézegetik utólag az utazás alatt készített képeket is.

Összességében ők legfőképp azért utaznak, hogy belekóstoljanak az adott ország kultúrájába, felfedezzék a helyi éttermeket, kocsmákat, és mindeközben nyelvet tanuljanak. A tenger a legvonzóbb számukra: tízből heten akkor igazán boldogok, amikor napozhatnak a tengerparton vagy úszhatnak a tengerben. hatvan százalékuk rajong azért az élményért, amikor új helyszínről csodálhatja a napfelkeltét és a naplementét. 46 százalékukat a túrázás tölti fel igazán, 41 százalékukat pedig, ha kitombolhatják magukat egy koncerten.

Minden harmadik fiatal szereti, ha egy idegen város nyüzsgő piacán új ételeket kóstolhat meg vagy ha egy új város hangulatos kávézójának teraszán ülve könyvet olvashat. Csendes, nyugodt kisvárosba vágyik a fiatal felnőttek 37 százaléka, 35 százaléka pedig nyüzsgő nagyvárosba. A havas hegycsúcsok a generáció 28 százalékát vonzzák, és minden ötödik autózna, kempingezne a sivatagban.

Az utazás az élmények megosztásáról is szól – különösen igaz ez a fiatal felnőttekre. Kb. minden ötödik oszt meg ételfotót nyaralás alatt és megközelítőleg ugyanennyien élőznek Instagramon vagy Facebookon, hogy megmutassák másoknak, merre járnak. A TikTok is egyre vonzóbb: minden huszadik Z-generációs álma, hogy nyaralós TikTok videójával felkerüljön az ajánlott videók közé (For you). És hogy honnan szereznek inspirációt? A barátok ajánlása és az online kutatások után rögtön a közösségi platformok következnek, és akadnak olyanok is, akik egyenesen influencerek oldalai alapján választják ki a következő úticéljukat.

Z-trükkök

Úgy tűnik, hogy a jegyeken nagyon jól tudnak spórolni a fiatal felnőttek:

minden vizsgált országban kevesebbért vettek repülőjegyet e generáció tagjai. Legtöbbet a spanyol fiatalok spóroltak (38,2 euró), de hazánk fiataljainak sincs okuk panaszra, hiszen a középmezőnyben végeztek, és átlagosan 26,1 eurót takarítottak meg (kb. 10 ezer forintot).

Egy magyar Z generációs átlagosan 116 euróért vett idén repülőjegyet, míg ha az összes generációt nézzük, akkor átlagosan 142 euróért repülünk. Nem véletlen, hogy kevesebbet költenek repülőjegyre, mint az átlag, hiszen e generáció tagjai a legfogékonyabbak az utazási trükkökre.

A magyar fiatalok közül minden másodiknak nem okoz gondot az utazás időpontjának megváltoztatása, ha úgy spórolhat a repülőjegyén. 42 százalék választott már nagyon korai vagy kései indulást/érkezést, ha az olcsóbb volt. Minden harmadik pedig kombinálta már különböző légitársaságok járatait, esetleg a légi és a földi közlekedést, ha úgy kedvezőbb áron juthatott el a vágyott célállomására.

Ide utaznak a magyar Z generációsok

A cseh utazási technológiai cég foglalásai alapján a magyar, cseh, lengyel és román fiatalok az otthonukhoz közelebbi úticélokra repülnek. Hazánk fiatal felnőttjei idén június 25-éig az alábbi országokba foglaltak leginkább: Olaszország, Spanyolország, Görögország, Egyesült Királyság, Németország, Franciaország, Portugália, Hollandia, Ciprus és Málta.

A német, angol és francia fiatalok top10-es listáján szerepelnek tengerentúli célállomások is, pl. Thaiföld és Indonézia. Magyarország a spanyol fiatalok körében a legnépszerűbb: tőlük a 4. legtöbbet foglalt város Budapest, de fővárosunk szerepel a brit és a francia Z generációsok top10-es foglalási listáján is.

(Fotók: Unsplash)

z generáció | trükk | repülés | utazás | hack

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom