Eddig rengeteg vendéget vonzottak az idei fesztiválok a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ legfrissebb adatai szerint.
Az eredetileg Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozójaként elindult EFOTT-nak idén is Sukoró adott otthont, ahol július 12. és 16. között közel kilencezer vendégéjszakát töltöttek a csaknem kizárólag belföldi vendégek (99 százalék).
Kilőttek a vendégéjszakák Sukorón
A vendégforgalom a településen nyolc százalékkal szárnyalta túl a tavalyi fesztiválét, a regisztrált vendégéjszakák száma pedig az előző héthez képest negyvenszeresére nőtt. De jól jártak a tópart többi üdülőhelyének szálláshelyei is: Velencén és Gárdonyban például közel negyven százalékkal növekedett a forgalom, Pákozdon a másfélszeresére, Kápolnásnyéken pedig közel a két és félszeresére emelkedett a vendégéjszakák száma a megelőző hétvégéhez képest.
A fesztivál idején a 19-34 éves korosztály töltötte meg a Velencei-tó körüli szálláshelyeket, ahol a részesedésük a teljes látogatószámhoz képest elérte a nyolcvan százalékot.
Közülük is a 19-24 évesek szórakoztak a legnagyobb arányban a Velencei-tónál.
A Campus fesztivál Debrecenben
A július 19‒23. között megrendezett debreceni Campus fesztivál szintén a hazai közönség egyik nagy kedvence volt, a fesztivál öt napja alatt a város szálláshelyein a vendégek 82 százalékát a magyar vendégek adták. Az ezen a hétvégén regisztrált tizenötezer vendégéjszaka tizenegy százalékkal múlta felül az egy évvel ezelőttit.
A fesztivált megelőző hétvégéhez képest 43 százalékkal nagyobb vendégéjszaka-forgalmat könyvelhettek el a városban a szálláshelyek, és hat százalékponttal, 24 százalékra emelkedett a 25-34 éves vendégek aránya.
A Campus idején a fiatal felnőtt generáció dominálta a forgalmat 43 százalékkal, további húsz százalékot pedig a 35-44 évesek tettek ki. A rendezvény dinamikusan növelte az egynapos belföldi látogatók számát, az előző héttel összehasonlítva számuk 23 százalékkal bővült. A fesztivál a külföldi turisták számára is vonzó programnak bizonyult, a legtöbben Izraelből, valamint Németországból érkeztek a cívisvárosba.
A fesztiválszezon persze még messze nem ért véget, például hamarosan izgalmas fesztiválközponttá alakul egy kis nógrádi falu.
(Forrás: MTÜ, képek: Unsplash)
campus | magyarország | vendégéjszakák | látogatók | fesztiválokRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!