Szeptember 29-én, a Fióka Étterem és Borbárban, szűk körben megrendezett díjátadón kihdrdették a Magyarország Legszebb Szőlőbirtoka 2020. évi kiírásának győzteseit – olvashatjuk a Bor és Piac szaklap közleményében.
A versenyt a Bor és Piac szaklap 2012 óta minden év tavaszán kihirdeti, az idei verseny első, internetes fordulójában közel százharminc birtok képviseltette magát – a verseny ezen szakaszában a borkedvelő közönség szavazhatott a birtokokra a www.borespiac.hu weboldalon. A közönségszavazás lezárása után kis-, közép- és nagybirtok kategóriában három-három pályázó jutott a döntőbe.
Ezt a kilenc birtokot látogatta végig a verseny szakértő zsűrije, majd a Bor és Piac szerkesztősége által kialakított százpontos rendszerben, titkos szavazással döntött a győztesekről.
Az idei kiírásban a Szekszárdi borvidék igencsak dominált, hiszen a kilenc döntősből hatot ez a régió adott, így talán nem meglepő, hogy két kategóriában is szekszárdi lett a győztes, a harmadik aranyérmes pedig a Tokaji borvidékről került ki.
A kisbirtok kategória győztese: Dobogó Pincészet (Tokaj), második helyezett a Tringa Borpince (Szekszárd), harmadik pedig a Cseri Pincészet (Nyúl, Pannonhalmi borvidék) lett.

A középbirtok kategória győztese: Eszterbauer Borászat, második helyezett a Vesztergombi Pince, harmadik a Hetényi Pincészet lett – mindhárom pincészet a Szekszárdi borvidéken található.
A nagybirtok kategória győztese: Bodri Pincészet (Szekszárd) lett, a második helyezett a Koch Borászat (Borota, Hajós-Bajai borvidék), a harmadik pedig a Schieber Pincészet (Szekszárd).
Az eredményhirdetés után természetesen borkóstoló következett, így a negyvenfős közönség megbizonyosodhatott arról, hogy a kilenc pincészetet nemcsak az impozáns szőlőbirtoka miatt, hanem a borfelhozataláért is érdemes felkeresni.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Bor és Piac)
Hajós-Bajai borvidék | Dobogó Pincészet | Vesztergombi Pince | Borota | Tokaji borvidékEzt a két koncertet vétek lenne kihagyni az ősszel
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!