Kiderült, hogy negyven év múlva jó eséllyel már nem fogunk tudni Magyarországon síelni

Az elmúlt 60 év alatt harmadára csökkent Magyarország magasabban fekvő területein az átlagos hóvastagság – írta pénteki cikkében a Másfélfok – Éghajlatváltozás közérthetően című szakportál.

Szabó Péter éghajlatkutató és Pongrácz Rita meteorológus közös elemzése szerint míg az 1960-70-es években november közepétől január közepére egyenletesen növekedve átlagosan 12-14 centiméteres hóvastagság alakult ki a hegyekben, addig az 1980-as évektől a hómennyiség később, inkább februárban érte el a maximumát, és jelentősen csökkent is, nagyjából megfeleződött.

A legutóbbi két évtizedben tovább módosult a hótakaró, már csak november végétől számíthattunk alig növekedő hóvastagságra, amely 4 centiméternél érte el a sokévi átlagos maximumát – teszik hozzá a kutatók.

A magasabban fekvő területeken a síelésre alkalmas napok száma ezzel jelentősen csökkent. Ez a folyamat az adatok alapján leginkább az Északi-középhegységben észlelhető.

Az elemzés szerint 73 százalék a valószínűsége annak, hogy az emberi tevékenység által okozott klímaváltozás miatt csökkent harmadára a hóvastagság Magyarország magasabban fekvő területein.

Felhívták a figyelmet arra, hogy csak az üvegházhatású gázok kibocsátásának azonnali csökkentésével van esélyünk arra, hogy a síelésre alkalmas hóvastagságú napok jelenlegi átlagos gyakorisága megmaradjon.

Amennyiben nem csökken a károsanyag-kibocsátás, 2060 után (az éves változékonyságot figyelembe véve) nem vagy alig lesz síelésre alkalmas nap a magyarországi hegyekben.

A kutatók teljes elemzése ide kattintva olvasható.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

időjárás | hótakaró | magyarország | hegyek | klímaváltozás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom