Teljesen levett a lábunkról ez a medencés argentin lakás

Nem kicsit egyedi, ha a nappalidból nyílik a medencéd.

Sao Paulóban újított fel egy kétszintes lakást Fernanda Marques brazil építész, de úgy, hogy lementünk hídba és ott is maradtunk azóta. A négyszázhetvenhét négyzetméteres rezidenciát Panorámának keresztelték el, valószínűleg azután, hogy egy komplett medencét is hozzácsatoltak.

A tíz méter hosszú medence elképesztően felpezsdíti a nappalit: olyan, mintha egy embereknek tervezett óriásakvárium lenne a nappali egyik fala. Nem meglepő, hogy a medence megépítése volt a felújítás legnagyobb kihívása: extra vastag importüveg kellett hozzá, valamint egy speciális csapat, aki beilleszti. A medencétől eltávolodva is egészen pazar a lakás, óriási ablakokkal tekint a kertrészre, valamint az enteriőr csak úgy hemzseg a tulajdonosok által gyűjtött műalkotásoktól, kreatív dekorbútoroktól, dizájnertárgyaktól.

A nappali alatt található a lakás alsó szintje konyhával és étkezővel. A nappali fölött pedig a hálószoba, egy konditerem és egy irodahelyiség kapott helyet – a hálóból pedig teljesen nyitott a rálátás a nappalira, fal helyett fehér panelekkel lehet elválasztani a helyiséget, ha a lakók – egy fiatal, gyermektelen pár – igénylik.

Enyhén szólva nem mindennapi lakás, eléggé belezúgtunk.

Ez is érdekelhet:

A művészi letisztultság mennybe megy ebben a kaliforniai nyaralóban

A környezetével kontrasztban, önmagával pedig teljes harmóniában. Így kell ezt csinálni!

(Fotók: Filippo Bamberghi

művészet | ház | felújítás | argentin | sao paolo

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom