Kiderült, hány medve miatt kellett csendőröket hívni tavaly a Hargitán: a számtól egészen elkerekedik a szemed

A felére csökkent a riasztások száma tavalyelőtthöz képest, de még így is elég komoly a 2022-es medvepara-adat.

Csaknem felére csökkent tavaly a medvék lakott területen való megjelenése miatt kiadott riasztások száma Hargita megyében - számolt be a csendőrség adataira hivatkozva az Agerpres román hírügynökség.

A tavalyi év mérlege szerint 2022-ben jóval kevesebb alkalommal riasztották őket medveveszély miatt, mint egy évvel korábban:

tavaly 311 hívás érkezett a 112-es sürgősségi hívószámra amiatt, hogy medvét észleltek lakott területen, míg egy évvel korábban 503 segélyhívást kaptak.

Gheorghe Suciu szóvivő szerint a csökkenés leginkább Tusnádfürdőn érezhető, ahonnan eddig a legtöbb riasztás érkezett. Míg 2021-ben 150 esetben kellett beavatkozni, tavaly csupán 27 alkalommal riasztották őket. A medvék által második leglátogatottabb település Borszék, innen húsz hívás érkezett. A szóvivő elmondta: egyetlen esetben sem kellett fegyvert használni a nagyvadak elűzéséhez, többnyire fény- és hanghatásokkal zavarták őket vissza az erdőbe (a csendőrök szükség esetén vaktöltényt is bevethetnek).

A nagyvadak mellett a medvelesők jelentenek gondot a csendőrség számára, akik a RO-ALERT rendszeren értesülnek a medve jelenlétéről és kijönnek a helyszínre fényképezni, filmezni, ezért a medvék elűzése mellett az ő biztonságukra is vigyázniuk kell.  A riasztások száma annak köszönhetően csökkent, hogy tavaly megjelent a sürgősségi kormányrendelet, mely lehetővé tette a helyi hatóságok azonnali beavatkozását. A jogszabálynak tulajdonítja a tusnádfürdői medvék számának csökkenését Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter is, aki Facebook-bejegyzésben azt írta, hogy az elmúlt két évben egyetlen barna medvét sem lőttek ki itt, de tizenhatot áthelyeztek.

Emlékeztetett, hogy Romániában egy Európában egyedülálló projekt zajlik a medveállomány felmérésére, melynek végén fenntartható vadgazdálkodási stratégiát dolgoznak ki.

Így az emberi élet és az anyagi javak biztonságban lesznek, és a medveállomány sem hal ki.

Románia egyes hegyvidéki megyéiben, elsősorban Székelyföldön évek óta fokozott veszélyt jelentenek a medvék, amelyek bejárnak a településekre. A környezetvédelmi tárca megrendelésére 2019 tavaszán készített állománybecslés szerint az országban 6450 és 7200 közötti a vadon élő medvék száma és az optimális egyedszám amúgy szerintük négyezer lenne.

(Fotók: Getty)

2022 | medve | románia | hargita | riasztás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom