Close
Még nem késő megélni a tavaszt

Még nem késő megélni a tavaszt

Ízlésekről fölösleges vitatkozni, úgyhogy nem szándékozom senkit sem meggyőzni, de azért elárulom: nálam az ősz a legszebb évszak. Igaz, a tavasz is benne van a legjobb négyben. A mögöttem hagyott két hónap viszont ráébresztett arra, hogy mennyire tudom szeretni a második helyezettet is.

Március közepén még alig fogtam fel, milyen napok, hetek, hónapok előtt állok. Tudomásul vettem a forgatókönyv kényszerű átírását, tettem a dolgom, éltem az életem, és vártam a végefőcímet. Igyekeztem betartani az előírásokat, és csak szükség esetén hagytam el az otthonomat. A hét csúcspontját általában az jelentette, ha érinthettem az aktuális karanténturné állomásait; a boltot, a pékséget, a postát és a gyógyszertárat. Nagyjából április derekán tetőzött nálam a járvány,

akkor éreztem át igazán, mennyi mindentől megfosztott az önként vállalt, négy fal közötti turnus.

Néhány nappal ezelőtt olyan energiákat szabadított fel bennem egy belvárosi séta, hogy teljesen hétköznapi dolgokat értékeltem át. Ráköszöntem a két hónapja nem látott Oktogonra, kissé sápadt arcomat mosolyogva fordítottam a cirógató napsugarak felé, fagyit nyalogatva élveztem az Andrássy úton lengedező fák illatát. Úgy bizony, illatát. Egészen furcsa élmény volt a megszokott kipufogóbűz helyett az érezhetően felfrissült budapesti levegőből szippantani.

Az elmúlt időszakban akárhányszor jártam az utcán, olyan érzésem volt, mintha egy hollandiai virágoskert ágyasai között lépdelnék, holott békeidőben az 5. és a 13. kerület viszonylag ritkán idézi Keukenhof tulipánjait.

A vírus szemét módon az utóbbi idők talán legszebb tavaszát vette el tőlünk. Most kivételesen nem kellett március végén havat lapátolnunk, és nem rúgta be hirtelen az ajtót a zimankót váltó kánikulai nyár sem, egy tankönyvbe illő átmenetet élhettünk volna át. Ha…

Rájöttem, rengeteg a bepótolni valóm. És nem az unásig koptatott bakancslistára felkarcolt tételek kipipálására gondolok, hanem azokra az átlagos dolgokra, amik tavaly ilyenkor természetesnek tűntek. Hazautazni a családhoz vidékre. Kiülni egy teraszos helyre a barátokkal. Futni egy kört a Margitszigeten. Palacsintázni a Rómain. Leteríteni a plédet a Városligetben. Figyelni a Bikás park kosárlabdázóit. Felsétálni a Citadellára. Kávézni a Pozsonyi úton. Hallgatni a hajókürtök hangját a Duna-parton. Játszani a Szabadság tér szökőkútjával. Megnézni a naplementét a Várból. Elbújni a Városmajor fáinak árnyékában. Beleszagolni a Normafa harapnivaló levegőjébe.

Úgy tűnik tehát, sűrű napjaim lesznek a következő forróságig. Egyáltalán nem bánom.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Getty Images)

A kaland folytatódik
Megjelent a Roadster magazin második nyomtatott kiadása, amelyben ismét olyan történeteket gyűjtöttünk össze, amelyek minket is folyamatosan inspirálnak. Szerintünk szebb lett, mint az első szám, reméljük, neked is tetszeni fog. Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom