Így gyönyörködhetünk a világ legnagyobb konyhakertjének színpompás virágaiban

Békeidőben már nyitva lenne a tavasszal egészen elképesztő színekben tündöklő keukenhofi virágoskert. 

Hollandia egyik legismertebb látványossága idén az ismert okok miatt egy darabig még zárva tart, de a természeti szépségek nem maradnak közönség nélkül.

Bár a madárcsicsergéseket és a tavaszi szélben lengedező virágok illatát nem tudja pótolni egy virtuális túra, de az Amszterdamhoz közeli egykori vadászterületen kialakított parkban nyolcszáz különböző fajta tulipán, orchidea, nárcisz és jácint, összesen több mint hétmillió virág látványát élvezhetjük – legalább a képernyőn keresztül.

A hetvenkilenc hektáron elterülő hollandiai csodakert dolgozói – jelenleg negyven-ötven alkalmazott gondozza a növényeket – természetesen ezekben az időkben is ápolják a kerteket,

és folyamatosan raknak fel különféle videókat a park hivatalos Facebook-oldalára.

Az 1950-ben megnyitott színpompás parkban (ami egyébként 2019-ben másfél millió látogatót fogadott) csak tulipánból ötszázfélét nevelnek. A táj március végétől nagyjából május közepéig virágzik.

Ez is érdekelhet:

Csak néhány kattintás, és miénk lehet a világ

Egy képernyő előtti virtuális túra nem adja vissza a testközelből átélt élményt, de akadnak előnyei is.

(Fotók: Hegedűs Nóra)

túra | park | tulipán | online | koronavírus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom