Megdöbbentően kevesen látogatták Berlin új repterét

Enyhén szólva alulmúlta a várakozásokat.

A kétmilliót sem érte el a német főváros új nemzetközi repülőterének (Flughafen Berlin Brandenburg Willy Brandt – BER) utasforgalma az idei első félévben, a várakozásokat alulmúló teljesítmény nem meglepő módon a járványnak tulajdonítható.

A január–júniusi időszakban 1,85 millió utast szolgáltak ki, így kétséges, hogy beigazolódik-e a repülőteret üzemeltető állami vállalat előrejelzése, miszerint az év végére elérik a tízmilliós utasforgalmat. A Rundfunk Berlin-Brandenbrug (RBB) regionális közszolgálati médiatársaság vasárnapi összeállításában kiemelte, hogy

a járvány előtti utolsó hasonló időszakban, 2019 első félévében csaknem tízszer nagyobb forgalma, 17,5 millió utasa volt az akkori berlini repülőtereknek, Schönefeldnek és Tegelnek.

Az utóbbi hetekben ugyan egyre többen fordultak meg a BER-en, és júniusban már 650 ezer utast regisztráltak, ami csaknem a duplája a májusi 362 ezernek és hat és félszer több az áprilisi százezernél, de a 2019 júniusában Schönefelden és Tegelen regisztrált 3,3 millió alig 20 százalékát teszi ki.

A nemzetközi légi közlekedés a koronavírus-világjárvánnyal leginkább sújtott ágazatok közé tartozik, és az utasforgalom világszerte meredek visszaesése miatt a BER kihasználtsága is folyamatosan alacsony a tavaly őszi indulás óta. Az üzemeltető a gyenge forgalom miatt rögtön a nyitáskor 300 millió euró (108 milliárd forint) rendkívüli tőkeinjekciót kapott szorul a tulajdonosoktól – Berlin és Brandenburg tartománytól és a szövetségi kormánytól –, hogy elkerülje a csődöt.

A Schönefeld és a Tegel repülőteret kiváltó, évi 27 millió utas kiszolgálására alkalmas BER-t 2020. október 31-én adták át a forgalomnak, az első tervekhez képest kilenc év és egy nap késéssel. A repülőtér a német újraegyesítés (1990) óta a legnagyobb beruházás az egykori NDK területén.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

berlin | reptér | brandenburg

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom