Meghalt a tizennyolc évig repülőtéren élő férfi

Az ő valós története inspirálta a Terminál című filmet.

Elhunyt az iráni származású Mehran Karimi Nazzeri, aki tizennyolc éven át élt a párizsi Roissy Charles de Gaulle reptéren 1988-tól.

A férfinek végül megadták a letelepedési jogot, de szimbolikus módon épp az említett reptéren volt pár hete, mikor természetes okból elhunyt.

Nazzeri az iráni Huzesztán tartományban született 1945-ben és édesanyját akarta megkeresni Európában. A férfit több országból kirakták, mivel nem voltak megfelelő letelepedési iratai, Belgiumból, Hollandiából, Angliából és Németországból is kiutasították, míg végül a párizsi reptér 2F terminálján kötött ki.

A reptéren egy padon kialakított egy kis lakózugot magának kocsikból, és a napjai többségét olvasással és naplóírással töltötte. A története nem kerülte el a nemzetközi sajtó figyelmét, innen értesült róla Stephen Spielberg, aki 2004-ben a Terminál című Tom Hanks-moziban filmesítette meg pár csavarral a történetét.

Nazzeri 1999-ben kapott letelepedési engedélyt, de mégis 2006-ig tartózkodott a reptéren. Miután elhagyta a repteret, egy hostelben lakott a Terminálból kapott pénzéből. Halálakor párezer eurót találtak nála, és ott hunyt el, ahol a reptéren élt.

(Forrás: Guardian, fotók: Getty)

charles de gaulle | tom hanks | repülőtér | terminál | nazzeri

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom