Close
Meghalt Djordje Balasevic, a “szerb Cseh Tamás”

Meghalt Djordje Balasevic, a “szerb Cseh Tamás”

Belehalt a koronavírus-fertőzés szövődményeibe Djordje Balasevic, a volt Jugoszlávia területén az egyik leghíresebb és legnépszerűbb szerb énekes, akit a “szerbek Cseh Tamásaként” is emlegetett a magyar sajtó.

A hatvanhét éves énekest néhány napja szállították kórházba tüdőgyulladással, ahol koronavírus-fertőzést állapítottak meg nála, pénteken pedig a családja közölte, a művész elhalálozott.

Djordje Balasevic volt talán a legnépszerűbb, hamisítatlan vajdasági előadóművész. Rockballadái zenében és szóban is tükrözték a tartomány kulturális és etnikai sokszínűségét. Karrierjét a hetvenes évek végén kezdte, dalaiban főképp a szerelem és a vidámság jelent meg, a kilencvenes évek délszláv háborúinak idején pedig nagy hangsúlyt kapott a háborúellenesség is.

Szülővárosában, Újvidéken péntek este félárbócra engedték a zászlókat, és több százan gyűltek össze az énekes háza előtt, ahol a rajongók virágokat helyeztek el és gyertyákat gyújtottak.

A városvezetés úgy döntött, gyásznappá nyilvánítja a művész temetésének napját,

a család azonban egyelőre nem közölte, melyik napon helyezik örök nyugalomra Djordje Balasevicet.

Az énekes édesapja, Jovan Balasevic (1920–1984), a legendás Jovó bácsi, ahogy Budapesten emlegették,  1974 és 1981 között a Jugoszláv Idegenforgalmi Szövetség első magyarországi képviselője volt.

(Forrás: MTI)

vírus | énekes | djordje balasevic | cseh tamás | meghalt

FOLYTASD EZZEL

Róma új múzeumát minden régészetrajongónak látnia kell

A természet erejét szólaltatja meg az évad művésze – Interjú Baráth Emőkével

Rendeld meg a Roadster magazin 8. számát!
Friss, 200 oldalas lapszámunkat ezúttal egy színes és izgalmas melléklettel egészítettük ki, amelyben 33 kihagyhatatlan hazai élményt ajánlunk a nyárra. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Megnézem, mert érdekel!
Close
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom