Nagyon meglepő, melyik ország fogyasztja a legtöbb alkoholt Európában, a magyarok helyzete pedig szintén az

A top tíz, de tán még a top húsz tippünkben sem lett volna benne.

Egy friss Eurostat felmérés vizsgálta meg, mennyi alkoholt fogyasztunk Európában napi szinten és elég meghökkentő eredmények jöttek ki. Először is kiderült, hogy az Európai Unióban az összlakosság 8,4 százaléka, minden tizenkettedik felnőtt naponta fogyaszt alkoholt. Aztán szintén megtudtuk az ennél jóval meglepőbb adatot: azt, hogy

a naponta alkoholt fogyasztók aránya Portugáliában a legmagasabb, ahol a lakosság egyötöde - 20,7 százaléka - iszik napi szinten.

Ezt követi Spanyolország és Olaszország 13, illetve 12 százalékkal, ez az arány pedig Lettországban és Litvániában a legalacsonyabb, csupán 1 százalék. Ugyanakkor az is kiderül a felmérésből, hogy e két balti államban a legmagasabb a heti és havi szinten italozók száma, 31,1 és 31,3 százalék.

Az uniós tagállamok közül Horvátországban volt a legmagasabb az olyanok aránya (38,3 százalék), akik soha, vagy legalábbis egy év alatt egy alkalommal sem fogyasztottak alkoholt.

A túlzott ivászat Dániában, Romániában és Luxemburgban a legmagasabb, ezekben az országokban a legjellemzőbb a legalább havonta egyszeri nagy mennyiségű alkoholfogyasztás, ezen államok lakosságának 38 százaléka, 35 százaléka, illetve 34 százaléka fogyaszt alkoholt így.

Magyarország ezen a téren a 27 uniós tagállam közül a huszonegyedik helyen áll, a magyarok 13 százaléka "issza le magát" havonta egy alkalommal (a súlyos epizódszerű alkoholizáláson az egy alkalommal több mint hatvan gramm tiszta etanolnak megfelelő mennyiség fogyasztása értendő.)

A felmérésből kiderül az is, hogy valamennyi uniós tagállamban a férfiak gyakrabban isznak alkoholt, mint a nők. A legnagyobb nemek közötti különbség a napi fogyasztás tekintetében Portugáliában (33,4 - 9,7 százalék) és Spanyolországban (20,2 - 6,1 százalék), a heti fogyasztás terén pedig Romániában (32,2 - 6,6 százalék) és Szlovákiában (30,6 - 8,8 százalék) volt tapasztalható. A havi fogyasztás aránya azonban viszonylag egyenlő volt a nemek között.

(Fotók: Unplash, forrás: MTI)

alkohol | államok | eu | magyarország | országok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom