Avagy magyarul is: Szia, szomszéd! Ezentúl szabad az út a két ország között.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán jelentette be, hogy
a koronavírus ellen beoltott magyar és szlovák állampolgárok szabadon utazhatnak a két ország között.
"A világjárvány nyomán jött a határzár, amiről azt hittük, soha többet nem fordulhat elő. Ezért is tárgyaltam sokat az elmúlt hetekben a szlovák kollégákkal, hogy minél előbb tegyük lehetővé beoltott honfitársaink számára a szabad utazást egymás országaiba, hogy újra egymásra találhassanak családok, baráti társaságok, közösségek
– írta a közösségi médiában a külügyminiszter, hozzátéve, hogy a szlovákok egyetértettek a magyarok javaslatával kedden, így megegyeztek abban, hogy a beoltottak ismét szabadon, teszt- és karanténkötelezettség nélkül utazhatnak június kilencedikétől a két ország között.
Míg Szlovákiában nyílnak a határok, Szlovénia még mindig tologatja a még nagyobb nyitást, mindeközben pedig július elejétől érkezik az uniós védettségi kártya is (egy fontos kiskapuval), ami újabb fejezetet nyit majd a külföldi utazásokban.
(Fotók: Unsplash, forrás: Index)
szlovákia | ahoj suseda | védettségi | szomszéd | határ | bejelentés
A szemüveg, amiben önmagad lehetsz
Sportfotózás mobillal? Ezzel a Leica-kamerás Xiaomi-telefonnal bámulatos képeket lehet lőni
Álrendőrök tartják rettegésben a turistákat külföldön
Vízhiány sújt több görög szigetet, erre érdemes felkészülniük a nyaralóknak
A nagymamás utazás lett az év egyik legkülönlegesebb trendje
Kvíz: mennyit ismersz fel a világ leghíresebb strandjai közül?
Nyár, jó energiák, napfény és csillogás: a Roadster magazin legújabb száma nem kevesebbet ígér, mint hogy még magasabbra emeli ezt az önmagában is nagyszerű évszakot. A nyári lapszámunkban találkozunk a világhírű séffel, Nobu Macuhiszával, aki Robert De Niróval közösen több, mint hatvan hotel és étterem tulajdonosa. Beszélgetünk Makó Szilveszterrel, a hollywoodi sztárok sorával dolgozó fotóssal, és Szu Fudzsimoto japán építésszel is, aki korunk egyik legizgalmasabb alkotója. Elutazunk Marrákesbe, végigjárjuk a portugál El Caminót, és Erdélyben egy igazi tündérmesébe csöppenünk. A milánói dizájnhéten megcsodáljuk az új Hyundai-t, Koppenhágában megnézzük, milyen a pub, amit egy magyar vezet, és találkozunk a vicenzai mesterszabóval, Massimo Pasinatóval is.
Különleges csomagajánlatok itt!