Széll Tamásék bisztró stílusú étterme, a Stand25 megnyitott új, budai helyszínén, és várja vendégeit. A gulyás és a rakott krumpli után a halászlé, a beregi bébi töltött csirke és a palacsinta lehet az új kedvenc.
Budán kevés az olyan hely, ahol minőségi, magyar alapanyagokból, hagyományos magyar ételeket magas színvonalon készítenek el, mindezt pedig egy elérhető, jó árfekvésben. A Stand25 csapata, Széll Tamás, Szulló Szabina, Hamvas Zoltán és Csahók Ibolya azt ígérik, ezt az űrt is hivatott betölteni az új, budai helyszínen megnyíló éttermük, sétatávolságban a Váralagúttól.
„Végre lehet nálunk stabilan vacsorázni. Ezt már nagyon vártuk. A magasabb komfortfokozat nagyon fontos volt számunkra, a piaci körülményeket mostanra már kinőtte a Stand25 is.” Hamvas Zoltán, tulajdonos
„Egy korábban is étteremként üzemelő helyiséget alakítottunk át. A térnek jó adottságai voltak, mi még azt szerettük volna elérni az átalakításkor, hogy lehetőségünk legyen nagyobb asztaltársaságok, csoportok számára is szeparált kiszolgálást lehetővé tenni. Tíz és hatvan fő között tudjuk vállalni a fogadásukat. Év végén valószínűleg egy-egy cég karácsonyi ebédje, vacsorája is megtalál bennünket. Öröm, hogy a tér alkalmas rá, hogy befogadhatjuk őket” – mondja az étteremvezető, Csahók Ibolya.
Miután esténként is nyitva lesznek, sőt a vendégtér nagysága is nőtt, a Stand25 megduplázta az étel- és italkínálatot is. A bor-, a kávé- és a koktél/rövidital-választék is szélesebb.
A tervek szerint a táblás kínálat sűrűn változik majd az adott szezonnak megfelelően. Az ősz a tök, a kacsa és a szarvas jegyében telik. „A magyar alapanyagokból világszínvonalú ételeket lehet alkotni. Ebben mi biztosak vagyunk. Emellett azonban egy jó steaket sem vetünk meg” – vetíti előre a kínálattal kapcsolatban Hamvas Zoltán, a Stand25 tulajdonosa elképzeléseiket. A Stand25 klasszikus ételei külön menüre kerülnek, ezek az „Új kedvencek” elnevezésű kínálattal egészülnek majd ki.
Eddig nem volt mindig elérhető, most azonban már állandó szereplője lesz az étlapnak a halászlé, főételként pedig olyan gyerekkori ízeket idéz majd fel a Stand25, mint a beregi töltött csirke, amit természetesen almakompóttal és krumplipürével kóstolhatunk majd. Több lesz a könnyebb, akár salátaszerű étel, emellett Széll Tamás és csapata a tervek szerint azt is bebizonyítja majd, hogy a klasszikus palacsinta is lehet finom, saját főzésű sárgabarack lekvárral és mogyorókrémmel.
buda | széll tamás | étterem | stand25 bisztró | nyitás
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!