Megszületett egy észszerű javaslat a turizmus és vendéglátás újraindítására

Több száz különböző szervezet csatlakozott a valódi segítséget nyújtó kezdeményezéshez, amit a Magyar Turisztikai Ügynökség döntéshozóinak juttattak el.

A Music Hungary Szövetség, a Magyar Fesztivál Szövetség és a Magyarországi Rendezvényszervezők és -szolgáltatók Szövetsége kezdeményezésére a szakértők egy javaslatcsomagot állítottak össze a Magyar Turisztikai Ügynökségnek címezve, melynek célja a magyar turizmusban és vendéglátásban működő ágazatok megsegítése.

A kezdeményezéshez eddig több mint háromszázhetven különböző szervezet, zenekar, kulturális létesítmény, fesztivál és egyéb résztvevő csatlakozott aláírásával.

A javaslat kiemeli, hogy a kulturális, turisztikai, vendéglátó, rendezvényszervező ágazatokban résztvevők az elmúlt években jelentősen és folyamatosan növekvő mértékben járultak hozzá Magyarország gazdasági teljesítményéhez, az állam bevételeihez.

Együttesen több százezer embert foglalkoztatnak, megélhetést biztosítva számukra és családjuk számára.

A jelen helyzetben azonban olyan negatív spirálba kerültek, amiből támogatás nélkül lehetetlen, de legalábbis rengeteg idő lesz kikerülni.

A döntéshozókhoz eljuttatott javaslat szerint egy olyan támogatási rendszer bevezetését kezdeményezik, amely nem haladja meg az ágazatok által 2019-ben az államkincstárba befizetett adó összegét.

Levelükben kérik, hogy azok a vállalkozások, melyek árbevétele a pandémia miatt minimum 50%-kal kevesebb volt az előző évi hasonló, márciustól márciusig tartó időszaknál, azok igényelhessenek egy egyszeri, vissza nem térítendő támogatást, amelynek számítási alapja az elvesztett árbevétel 20%-a.

A javaslat kéri továbbá egy hatástanulmány alapján kidolgozott kulturális áfa bevezetését. Mint az korábban napvilágot látott, a Music Hungary Szövetség megrendelésére a PwC Magyarország tanulmányt készített a koncert- és fesztiváljegyek áfakulcsának egységesen öt százalékra történő csökkentéséről,

mely támogatás közép- és hosszú távon is piaci alapon, a valós teljesítményt értékelve nyújt segítséget az egyes szereplőknek.

Ezzel megelőzhető lehet egy több mint 40 milliárd forintos, hatalmas kulturális és társadalmi jelentőséggel bíró ágazat összeomlása.

A teljes javaslatot és az aláírók listáját itt lehet megtekinteni.

vendéglátás | covid | kezdeményezés | támogatás | turizmus

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom