Close
Pápák és hercegnők is utaztak rajta, de 74 év után most vége az Alitaliának

Pápák és hercegnők is utaztak rajta, de 74 év után most vége az Alitaliának

Sírva búcsúztak az olasz légiutaskísérők.

Olaszország nemzeti légitársasága hetvennégy év után elbúcsúzik: az Alitalia utolsó gépe csütörtök délután szállt fel Szardíniából Rómába. A légitársaság utolsó járatán a stewardess könnyeivel küszködve így köszöntötte az utasokat:

„Signore e signori, köszönjük, hogy 74 évig velünk repültek. Ma száll fel utoljára az Alitalia.”

A régen uralkodó és magasztos Alitalia történelme során olyan utasokat szállított, mint a Dolce Vita film színészgárdája, számos pápát szent útjukon, politikusokat, hollywoodi hírességeket, elesett katonákat vissza a hazájukba, győztes focicsapatokat – most viszont vége a nagy repülésnek.

Nem mindenki siratja azonban az idén teljesen tönkrement légitársaságot, ugyanis sokan több évtizede bírálják, hogy az Alitalia túlságosan magasan tartotta az árait – és még emelt is húsz százalékot a legnépszerűbb célállomásainak árain, azaz a New Yorkba, Milánóba és Párizsba tartó járatain.

Mindezek, valamint a fapados légitársaságok és az egyre gyorsabb – és olcsóbb – olasz sebesvonatok miatt a légitársaság az elmúlt tíz évben nyolcmillió utast vesztett el.

Az Alitalia pénteki, hivatalos megszűnésével a légitársaság egyes útjait a nem túl elegánsan hangzó Italia Transporto Aereo (ITA) veszi át, valamint az Alitalia tízezer dolgozója közül 2800-at, száztíz gépükből pedig ötvenkettőt. A becslések szerint 2025-re válhat profitábilissá az ITA – addig kiderül az is, hogy ők is olyan tökéletes tésztákat és kávékat szolgálnak-e majd fel járataikon, mint az elődjük.

Arrivederci, Alitalia!

(Forrás: Thedailybeast, fotó: Getty Images)

vége | ITA | new york | olasz | hollywood

FOLYTASD EZZEL

Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Close
Ezek a hangok, ízek, élmények valódi ünneppé varázsolják a karácsonyt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom