Megvannak a legjobb filmek az idei Sundance Filmfesztiválon

És óriási streaminglicit is kialakult a legjobb alkotásra.

Az amerikai versenyfilmek közül Sian Heder CODA című játékfilmjét és Ahmir "Questlove" Thompson Summer Of Soul című dokumentumfilmjét jutalmazta fődíjával a 2021-es Sundance Filmfesztivál zsűrije. A története során először online térbe költözött független nemzetközi filmmustra virtuális díjátadója kedd este volt.

Heder siket szülők egészséges hallású gyermekéről szóló filmje az első alkotás a filmmustra történetében, amely mind a három fődíjat – a zsűri nagydíját, a rendezői díjat és a közönségdíjat –, valamint a zsűri egy különdíját is elnyerte az amerikai versenyfilmek mezőnyében – számolt be a The Variety című filmes portál.

Jelenet a Summer of Soulból

A fesztivál nyitóestjén debütált produkcióért ádáz licitharc bontakozott ki, amelyből az Apple Studios került ki győztesen,

a mustra történetében rekordot jelentő 25 millió dollárt kínálva az alkotásért.

Az amerikai dokumentumfilmek közül a Summer Of Soul című alkotás, a The Roots nevű hiphopegyüttes tagjának, Ahmir "Questlove" Thompson munkája nyerte el a fődíjat. Az 1969-es harlemi kulturális fesztiválról szóló produkció a zsűri nagydíja mellett a közönségdíjat is megkapta.

A Summer of Soul című filmben a Fekete Woodstockként is ismert 1969-es Harlem Cultural Festival is megelevenedik

A nemzetközi játékfilmes mezőny nagy nyertese Blerta Basholli Hive című alkotása volt, amely Heder filmjéhez hasonlóan – és a fesztivál történetében szintén először – a zsűri nagydíját, a közönségdíjat és a rendezői díjat is elnyerte.

A film egy egyedülálló anyáról szól, aki a túlélésért küzd, miután férje eltűnik a koszovói háborúban. A nemzetközi dokumentumfilmes mezőnyben a nagyrészt animációs Flee című alkotás nyerte el a zsűri nagydíját: a film egy meleg afgán menekült életéről szól.

Részlet a Flee-ből

A mezőny közönségdíját a Writing With Fire című alkotás kapta, amely India egyetlen, kizárólag dalit nők által működtetett újságjáról szól. A virtuális ceremónia házigazdája Patton Oswalt komikus volt. A nyertesek egyebek között saját otthonaikban vagy autóban ülve mondták el köszönőbeszédeiket.

(Forrás: MTI)

művészet | kultúra | díj | film | sundance

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom