90 éve aratott legendás győzelmet a Mercedes-Benz

Már kilencven éve annak, hogy a Mercedes-Benz nem éppen könnyű versenyautójával Rudolf Caracciola hazai terepen győzte le az olasz riválisokat, és 1931-ben megnyerte a híres ezer mérföldes Mille Migliát.

Az ezer mérföldes távjáról kapta a nevét a huszadik század egyik legkíméletlenebb autóversenye, a közúton zajló Mille Miglia, amelyet 1931-ben már az ötödik alkalommal rendeztek meg. A mai szemmel nézve látványos kirándulásnak sem utolsó útvonal Bresciától Pármán és Bolognán át, majd az Appennineken keresztül vezetett, Firenzét és Sienát érintve egészen Rómáig. Majd visszafelé Perugia és Macerata városán át az Adriai-tenger partján Rimini, Bologna és Verona érintésével vezetett vissza az út Bresciába.

Bámulatos útvonalon haladt a Mille Miglia, amely ma is érdemes egy hosszú kirándulásra, stílusosan egy 300 SL-lel

A harmincas évek nem indultak valami biztatóan,

a New York-i tőzsde 1929-es összeomlása olyan drámai következményekkel járt a világgazdaság számára, amelyet az autóipar is megszenvedett. A németországi autóeladások körülbelül a felére estek vissza, amivel a Daimler-Benz bevétele is a felére csökkent, ezért a vezetőség számára nem volt kérdés, hogy leállítják a vadonatúj versenyautó fejlesztését. Rudolf Caracciola, a Mercedes gyári pilótája is megkapta a felmondását, de sikerült meggyőzni, hogy a gyártó mérsékelt támogatása mellett elinduljon az ezer mérföldes versenyen.

Rudolf Caracciola a prágai hegyiversenyen a Mercedes-Benz SSK-val 1930-ban

Az olasz csapatok egyértelműen előnyben voltak a hazai pálya ismerete miatt, és az útvonalon is számtalan alkatrészellátó pontot állítottak fel, amivel a külföldi indulók aligha tudták felvenni a versenyt.

Nem éppen favoritként rajtolt tehát a stuttgarti csapat, Rudolf Caracciola és mitfárere, Wilhelm Sebastian.

A versenyautójuk, amit akkor még SSK-nak neveztek a Super Sport Kurz után, nem számított a legmodernebb technikának, de sikerült rávenni Dr. Hans Nibel vezető fejlesztőt, hogy jelentős ráfordítással tegye versenyképesebbé.

A továbbfejlesztett, jelentősen könnyített Mercedes-Benz SSKL 1931-ből

A 7,1 literes, hathengeres motort teljesen átdolgozták, a Roots kompresszorral a teljesítménye elérte a 300 lóerőt, amivel a végsebessége a harmincas években szédítő 235 km/h volt. Speciális, vékonyabb vázszerkezettel és számtalan könnyítő furattal a versenyautó tömegét végül 125 kilogrammal 1352 kilogrammra csökkentették – 1932-től ennek megfelelően a típusjelzéséhez csatlakozott a Leicht, azaz könnyű,

így lett Mercedes-Benz SSKL a német gyártó legendás versenyautójának neve,

egyben az utolsó példány ebből a modellből.

Rudolf Caracciola a Mille Miglia brescai rajtjánál 1931-ben
Az ezer mérföldes futamon a Raticola-hágónál a Mercedes-Benz SSKL-lel

1931. április 12-én, pontosan 15 óra 12 perckor sorakozott fel az autójával Caracciola és Sebastian a rajtvonalra. Az utak szűkösek voltak, számos hegyi átkelővel, ezért a stuttgarti pilóta csak a verseny vége felé tudott padlógázzal száguldani.

"Tizenhat órán át ültem a kormány mögött, tizenhat órán át száguldottunk keresztül-kasul Olaszországon,

olykor a fényszóró csekély fényében tapogatózva éjjel, hogy aztán vakító napsütéssel köszöntsön minket a reggel. Tizenhat órán át fogalmam sem volt a több száz járműből álló, óriási mezőnyben, hogy tulajdonképpen hol is állunk" – emlékezett vissza Caracciola.

Rudolf Caracciola és Wilhelm Sebastian a Mille Miglia céljában győztesként
Alfred Neubauer csapatfőnök a győztes Rudolf Caracciolával, középen Wilhelm Sebastian mitfárer
Rudolf Caracciola a verseny győzteseként a feleségével, Charly Caracciolával és Alfred Neubauer csapatfőnökkel

A bresciai befutóban a csapatfőnök Alfred Neubauer szinte kiugrott a bőréből, és lassan Caracciola is megértette, hogy első nem olasz versenyzőként megnyerték az ezer mérföldes versenyt. Harmincegy olasz csapat futott be mögöttük, mielőtt a következő külföldi duó is megérkezett. 16 óra, 10 perc és 10 másodperc alatt teljesítették az 1635 kilométeres távot, és

a 101,6 km/h átlagsebesség már önmagában is szenzációnak számít,

mert korábban még egyetlen autóval sem sikerült átlépni a 100 km/h álomhatárt.

A Mercedes-Benz versenyautói a monacói nagydíj rajtjánál 1935-ben, Luigi Fagioli, Manfred von Brauchitsch és Rudolf Caracciola vezetésével
Rudolf Caracciola és Hermann Lang kettős győzelmet arattak az olasz nagydíjon Livornóban, 1937-ben
Caracciola 1938-ban sebességrekordot állított fel a 12 hengeres Mercedes-Benzzel a Frankfurt és Darmstadt közti autópályán: 432,7 km/h-t ért el, amit nyolcvan évig nem sikerült megdönteni

Rudolf Caracciola, a Mercedes-Benz gyári pilótája az első ezüstnyíl-korszak sztárja lett

a harmincas években, miután 1935-ben, 1937-ben és 1938-ban is megnyerte a Grand Prix Európa-bajnoki címet, amely az 1950-től megrendezett Formula–1-es világbajnokság elődjének tekinthető. Az 1901-ben született Caracciola ezenkívül háromszor lett az európai hegyibajnokság első helyezettje, és mindössze ötvennyolc éves korában, 1959-ben hunyt el.

Stirling Moss és Denis Jenkinson a Mercedes-Benz 300 SLR-rel a Mille Miglia győzelme felé 1955-ben

A Mille Miglia abszolút rekordja is a Mercedes-Benz nevéhez fűződik,

Stirling Moss és Denis Jenkinson állította be a 300 SLR versenyautójával, amikor 1955-ben 10 óra, 7 perc és 48 másodperc alatt nyertek. 157,65 km/h átlagsebességük nem talált legyőzőre azóta sem, igaz, 1957-ben rendezték meg az utolsó eredeti Mille Migliát, amit több súlyos baleset után szüntettek meg.

190 SL a Mille Miglia emlékverseny útvonalán
A Mille Miglia emlékverseny óriási népszerűségnek örvend a klasszikus versenyautók kedvelőinek körében

A legendás név két évtizeddel később éledt fel, és a mai napig a klasszikus autók kedvelőinek egyik legnépszerűbb eseménye. A veteránversenyen olyan járművek indulhatnak, amelyek az eredeti Mille Miglián is részt vehettek 1927 és 1957 között, a látványukat pedig több százezren élvezhetik a verseny útvonala mentén. Az idei futamot 2021. június 16. és 19. között tervezik megrendezni.

(Képek: Mercedes-Benz, Getty Images)

Régi idők versenyei

Az ötvenes évek versenyautóinak hangulatát élhetik át a szerencsések, akik megszerezhették a Jaguar által újra gyártásba adott C-Type egyik példányát. A Mille Miglia emlékversenyen kívül pedig olyan pompás eseményeken vehetnek majd részt, mint a Concorso d’Eleganza Villa d’Este, ahol a leggyönyörűbb veterán autók sorakoznak fel.

autóverseny | rudolf caracciola | mercedes | versenyautó | mille miglia

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom