Öt szabály az azonnal puha mézeskalácshoz

Az ünnepi hangolódás egyik fontos szereplője a mézeskalács. Amikor a gazdagon fűszerezett, változatos formájú sütemények illata belengi a lakást, akkor már tudhatjuk, nem kell sokáig várnunk a karácsonyra.

Tippjeink segítségével ráadásul minden alkalommal csodálatosan puha mézik készülhetnek.

1. Bár a mézeskalács elkészítése nagyon egyszerű, nem egy gyors folyamat, hiszen a tészta akkor lesz tökéletes, ha egy napig pihentetjük a hűtőben. Éppen ezért érdemes a tésztát az egyik nap begyúrnunk, hogy aztán másnap ki is süthessük a kiszaggatott mézeskalácsokat.

Fontos, hogy

díszítés előtt hagyjuk teljesen kihűlni, különben a cukormáz lefolyik róla.

2. A tésztát azért szükséges legalább egy éjszakán át pihentetni, mert sokkal könnyebb hidegen dolgozni vele, mint kézmelegen. Amikor a tészta már teljesen felveszi a szoba hőmérsékletét, ragadni kezd, azonban, ha a hűtőből vesszük ki és gyorsan dolgozunk, nem tapad sem a sodrófára, sem pedig a munkalapra.

3. Ha túlságosan nagy adag tésztát gyúrtunk be, bátran tegyük légmentesen záródó tasakba és fagyasszuk le! Sütés előtt nincs más dolgunk, minthogy előző nap kivegyük a mélyhűtőből és a sima hűtőszekrényben hagyjuk felolvadni. Sőt, a mézeskalács állaga akkor is csodálatosan puha tud maradni, ha már a kisütött sütiket fagyasztjuk le. Fontos azonban, hogy ne mikróban olvasszuk ki, úgy ugyanis megkeményedik.

4. Az igazán jó mézeskalácsnak a széle roppan, a belseje viszont puha. Ehhez viszont egyrészről az kell, hogy a hűtőből kivéve ne lisztezzük túl az átgyúrás során, másrészről nem szabad túlsütnünk sem.

5. A legtöbb süteményt 180-200 fokon szokás sütni, a mézeskalácsnak ennél alacsonyabb hőfok, 165-170 fok is elég. Ráadásul az apróra szaggatott sütemények hat-hét perc alatt elkészülnek, így érdemes nagyon résen lenni és figyelni a sütési időt annak érdekében, hogy a mézeskalács puha állagát garantálni tudjuk.

+1: A jól megválasztott recept már fél siker, hiszen így a tészta nem lesz nyúlós, ragadós lesz. Ebben a cikkünkben egy garantáltan jól működő receptúrát osztottunk meg a Roadster olvasóival.

(Fotók: Unsplash)

karácsony | praktikák | mézeskalács | mézeskalács sütése | sütési tippek

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom