Amikor egybekelünk szívünk választottjával, az kívülről az egyik leggondtalanabb, legfelhőtlenebb napnak tűnik. Azonban, ha már egyszer is jártunk ebben a helyzetben, tudjuk, hogy ez nem mindenben fedi a valóságot.
Nélkülözhetetlen kellékek
Ha jól belegondolunk, és igazán csak a nélkülözhetetlen kellékekre koncentrálunk, akkor egy esküvőhöz csupán néhány dolog kell:
- menyasszony
- vőlegény
- két szép karikagyűrű
- két tanú
- anyakönyvvezető.
Ha ezek megvannak, és egyszerre vannak egy helyen – leginkább az anyakönyvvezető hivatalában – akkor abból egyező szándék kinyilvánítása esetén esküvő lesz. Sokan vannak, akiknek elegendő ennyi, de sokan vagyunk olyanok is, akik ennél többre vágyunk: szeretnénk, ha tökéletes esküvőnk lenne, amit a barátaink évek múltán is emlegetnek majd. Ehhez viszont szükség lesz még egy s másra.
A menyasszony kellékei
Minden menyasszony gyönyörű szeretne lenni, és ehhez, valamint a hagyományok miatt, szüksége lesz:
- valami újra (ez rendszerint a menyasszonyi ruha)
- valami régire (ez lehet a fátyol, egy lenyűgöző gyöngysor)
- valami kékre, (ez lehet a harisnyakötő, amit a férfiaknak dob el) és
- valamire, amit kölcsönkapott (a nagyi csodálatos karperece, a testvér fülbevalója).
Természetesen ezzel még nincs vége, hiszen ott a smink, a menyecskeruha, de a legfontosabbat ne felejtsük el: szüksége lesz egy gyönyörű cipőre, hogy elbűvölje jövendőbelijét és a vendégeket, valamint egy kényelmes cipőre is, amiben táncolhat, ameddig bírja, ha úgy tartja a kedve.
A vőlegény kellékei
A – rendszerint háromrészes – öltöny a hagyományos viselet esküvőre. A szín változhat, de rendszerint sötétebb, elegáns színt veszünk fel, hogy szép legyen a kontraszt a menyasszony és a vőlegény között.
Szokás a menyecskeruhához öltözni: néha egy vörös ing, néha egy nyakkendő, de mindenképpen valamilyen kényelmesebb viselet, hogy a bulit bírni lehessen. Végül az sem baj, ha a vőlegény kedveskedik valamivel ifjú feleségének: egy apró ajándék, ha az ifiasszony fáradt, biztosan új erővel tölti el a hölgyet.
A tanúk és vendégek
Természetesen gondolni kell a vendégekre is: itt nemcsak a tanúknak és a szülőknek, rokonoknak szánt kis ajándékról, virágcsokorról kell gondoskodni, hanem célszerű, ha a vendégsereg kap egy kis frissítőt a ceremónia előtt, esetleg a ceremóniamester egy játékkal elfoglalja őket, amíg várakoznak az esküvő előtt, vagy utána, míg a pár fotózásra vonul.
Az anyakönyvvezető és a helyszín
Itt is fontos, hogy gondoljunk arra, hogy ez a nap a miénk legyen: keressük meg a tökéletes zenét, gondoljunk a kedvenc italunkra, amivel koccintanánk (nem mindenki szereti a pezsgőt). No meg persze a legfontosabb kellék mind közül: a karikagyűrű, az összetartozás, a végtelen szeretet és szerelem szimbóluma.
Nem a legegyszerűbb dolog esküvőt szervezni: ha megtehetjük, akkor ruházzuk át a felelősséget egy olyan szakemberre, akinek az a dolga, hogy a pár egyik legfontosabb közös napja a lehető legboldogabb és leggondtalanabb legyen.
(Szponzorált tartalom)
Álomszülte szálloda Dánszentmiklóson, pazar fine dining étteremmel
Ilyen egyedi és domináns ízekkel tud kényeztetni a világ egyik legjobb rumja

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!