Mindenki pánikszerűen menekült Londonból az új szabályok miatt

A brit főváros rács mögé került, aki csak tudott, menekült.

Boris Johnson lezárással kapcsolatos bejelentését akkora pánik fogadta, hogy megtelt az összes londoni vasútállomás. December 20-tól vezették be London teljes lezárását a pandémia miatt, a hírt viszont szombaton tették közzé, így aki csak tehette, azonnal menekülni kezdett az angol fővárosból.

A Sky News és a Corriere.it beszámolója szerint is több ezren pánikszerűen kivonultak Londonból, amíg még lehetett (szombat éjfélig): a járvány megfékezésére irányuló bejelentést teljesen megfékezés-ellentétes tömegnyomor koronázta a megtelő utcákon és elképesztően zsúfolt vasútállomásokon. Íme a Saint Pancras vasútállomás december 19-én:

Marr Hancock brit egészségügyi miniszter szerint mindenki nagyon felelőtlen, aki elmenekült a totális lezárás elől. Szerinte a koronavírusnak egy új variánsa kezdett el terjedni, amely hetven százalékkal fertőzőbb, mint az előző variáció.

Jelenleg minden olyan londoni zónában, amelyet pirosnak nyilvánítottak a fertőzöttség miatt, rendőrök őriznek, hogy ne lehessen elhagyni a lakóhelyet, csakis engedéllyel. Az új szigorítások időtartamáról elég tágan fogalmaztak: pár hónapig (!!!) fog tartani a teljes lezárás.

(Forrás: Corriere.it)

boris johnson | menekülés | pánik | koronavírus | lockdown

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom