Így tegyünk misztikus időutazást a szinte felfedezetlen Mongóliába

Barabás Heni egyike a legsikeresebb hazai modelleknek, aki karrierje során bejárta New Yorkot, Japánt, Londont és Kínát. Egy-egy cikk formájában már elkísértük őt Tibetbe és a kínai Kujlinba, most pedig egy újabb ázsiai országba utazhatunk el vele. Ezúttal Mongólia végtelen vidékeire visz minket magával, az ő gondolatain, érzésein és a fényképezőgépe lencséjén keresztül láthatjuk ezt a hatalmas, és a fő turista-útvonalakon egyelőre kívül eső országot.

Sokan kérdezték tőlem, miért pont Mongólia…

Azért, mert nekem kicsit misztikus, időutazást idéző, és nem utolsósorban azért, mert egyelőre nem annyira felkapott turista-célpont (bár így is jóval több turistával találkoztam, mint amire számítottam). Többek között ezért esett a választásom Mongóliára.

Csupán tíz napra tudtam kiutazni, utólag belegondolva két vagy három hét ideálisabb lett volna, bár így is rengeteg mindenre jutott időm, méghozzá kényelmes tempóban. Idén is Kínából indulva kezdtem a túrám. Amint leszállt a gépem, a főváros repteréről egyenesen a kempingbe mentem, ami másfél-két órás kocsiutat jelentett. Hihetetlenül izgatott voltam, alig vártam, hogy odaérjünk.

A nap már lemenőben volt, amikor a szállásomra értem, ami még jobban fokozta az egyébként is elképesztő élményt. Egy egész jurta volt az enyém, amiben nem volt más, mint két ágy, egy asztal két kis székkel, és egy kandalló. A fürdő és mosdó kint volt, távolabb a jurtáktól. A tiszta, hűvös levegő és a csend, amit csak a lovak és tehenek törtek meg reggelente, amikor a gyerekek terelték ki őket a legelőre… Mindezt wifi és sokszor térerő nélkül…Idejét sem tudom már, mikor voltak ilyen nyugodt napjaim.

Teljesen átadtam magam a helynek. Kinéztem magamnak a környék legmagasabb pontjait, hogy mindennapra jusson egy kis hegymászás. Én voltam az egyedüli szóló turista a helyen, de nagyon is élveztem a dolgot. Imádtam egyedül felfedezni Tereljt.

Egy család nem messze lakott a kempingtől, lovakat tartottak, így amikor csak tudtam, lovagoltam. Egyik alkalommal pár óra lovaglás után a gyönyörű zöld sztyeppén, a mongol fiú – a lovak tulajdonosa és egyben a kísérőm –, átadta a kötelet, amivel eddig vezetett engem, és rácsapott a lóra. Hirtelen azon kaptam magam, hogy egyedül vágtatok a fiú mellett… Az egész csak pár percig tartott, de visszatekintve ez volt az utam egyik fénypontja.

Egy monostort is sikerült meglátogatnom – sajnos a sztálini diktatúra alatt rengeteg szerzetest gyilkoltak meg és templomot pusztítottak el, nagyon kevés kolostor és templom maradt fenn.

Egy függőhíd és 108 lépcsőfok vezetett fel a templomig. Díszes belső, imamalmok, csodás kilátás, nem messze a teknős formájú sziklaformációtól. Ilyen körülmények között fel tud töltődni az ember.

Négy nap Terelj után visszamentem a fővárosba, ahol csak az első este kellett hotelszobát bérelnem. Máig nem hiszem el, mennyire szerencsésen alakult az egész út. Senkit sem ismertem Mongóliában, majd sikeresen összekötöttek Anuval, közös barátunkon keresztül, aki épp előttem pár nappal érkezett vissza a mamájához a következő fél évre.

Elmondhatatlanul sokat köszönhetek nekik, messze nem lett volna az utam ennyire tökéletes a segítségük nélkül. Anu mamája igazi bosslady, sok trükkel és tippel látott el Mongóliával kapcsolatban, megszállhattam náluk, és az utolsó pillanatban még egy tapasztalt sofőrt is sikerült kerítenie az út utolsó felére, a Góbi roadtripre.

Eredetileg egyedül mentem volna, nagy valószínűséggel turistacsoporthoz csatlakozva, így viszont nem volt rá szükségem. El sem hittem, hogy ennyire összejöttek a dolgaim. Az út előtti nap városnéztem, bevásároltunk, sátrak, felszerelések, inni- és ennivalók, matracok, saját párnák, tényleg mindenre gondoltunk. Plusz segítségnek ott volt gyakorlott sofőrünk, akinek még komplett konyhája is volt a dzsipjébe rejtve.

Ismét nehéz szavakba önteni ezt a pár napot. Az első esténk állomása Tsagaan suvarga volt. A színek, a formák... végül itt is vertünk sátrat. Sajnos csak az első estén tudtuk kihasználni a sátrakat, ezután minden este viharba ütköztünk. De ott, egyedül a kis sátramban, a csillagos ég alatt, a semmi közepén… ez volt az utam másik fénypontja.

Reggel pakolás, és ismét útrakelés. Mindenhol csak egy estét töltöttünk. Hatalmas távolságok vannak két pont között, autópálya hiányában előfordult, hogy napi hat-nyolc órát kocsikáztunk. Viszont így volt igazán teljes értékű az élmény.

Yolyn am volt a következő állomás. Patak, hegyek, völgyek, festői környezet. Annyira jól esett több órás autózás után kiszállni, felkapni a hátizsákom és sétálni, hikingolni. A sok üléstől felgyülemlik az emberben az energia. Amint meglátok egy hegyet, egyből meg szeretném mászni. Sajnos itt a vizes, nedves, csúszós, sziklás részeken vissza kellett fogni magam, még volt hátra pár napunk, egyben akartam visszaérni a városba.

Bayazang sem okozott csalódást. Ameddig a szem ellát, vörös hegyek, dombok, a távolban pedig már láthatóak a végtelen homokos dűnék. Az utolsó egész napon elértük a sivatag szélét, ahol egy családba botlottunk. Megvendégeltek minket, majd tevegeltünk a sivatagban. Azt kell mondjam, kényelmesebb volt kétpúpú tevén menetelni. (Őszintén szólva az intenzív lovaglós napokat eléggé megsínylette a fenekem…)

Ezen az estén is jurtában kellett megszállnunk. Az egészet úgy kell elképzelni, hogy mész és mész és mész, azután egyszer csak előbukkan egy nomád család. Ha szerencsés vagy, pár üres jurtájuk is van, amiben el tudnak szállásolni. Megesett, hogy egy órán belül többet is láttunk, volt, hogy több órán keresztül semmit, csak a sík terepet.

Ez esetben is hasznos a tapasztalt sofőr. GPS van, de sokszor nem a kijelölt úton jöttünk, szóval nem is értem, hogyan volt képes navigálni. Mindig célba értünk. Kalandos volt, annyi biztos. Igazi bakancslistás út! Alig várom a következő látogatásom! A többit hagyom, hadd meséljék el a képek.

Ez is érdekelhet:

mongólia | nomád | barabás heni | teve | ulanbator