Most visszafoglaljuk az éttermeinket, kávézóinkat és a bárokat is

Sokat foglalkoztunk a két otthon töltött hónapok alatt a vendéglátás és turizmus helyzetével, ami nem meglepő, hiszen az első, szemmel látható áldozatai voltak a járványügyi intézkedéseknek. Az országok, városok fokozatos újranyitásának első hullámában vagyunk, az éttermek, kávézók, bárok, és ezzel a vendéglátásban dolgozók legnagyobb örömére. Viszont olyan mértékű változást tapasztalnak majd a fogyasztók és a szolgáltatók, hogy a java még csak most jön. 

Villámgyorsan reagált mindenki, beindultak a kiszállítások, átálltak elviteles fogyasztásra, webshopokat nyitottak. Vendéglátósok mesélték el nekünk, hogy ez sokszor inkább gesztus és tenni akarás volt, mint üzleti megfontolás, inkább a vérkeringés fenntartása volt a cél, aligha tudunk olyan példáról, hogy valaki hasonló forgalmat bonyolított zárt ajtókkal, mint dübörgő szezonnal.

Az újranyitásokkal viszont egy új szemléletet is el kell sajátítani, mert egészen más fogyasztói réteggel és igényekkel találkoznak majd az éttermek, kávézók, bárok.

Idővel az utazási, turisztikai céllal érkezők számára is megnyitják a határokat, de az óvatosabbak vélhetően már lemondták az utazásukat. Akiket a járvány gazdaságilag érintett, azok is erre kényszerülnek, akik pedig mégis útra kelnek, elővigyázatosan teszik majd. Jó eséllyel idő kell ahhoz, hogy teljesen visszatérjen a bizalom.

Szóval maradtunk mi. A magyar közönség, saját igényekkel, elvárásokkal, pénztárcával. Mi, akik alkalmasint hiába értjük és szeretjük a magasgasztronómiát, nem engedhetjük meg magunknak gyakran, vagy úgy egyáltalán, lehet, hogy csak a művészeti részéért rajongunk, a távolból. Ezért elképesztően nehéz lesz most fine dininggal foglalkozni. A fizetőképes réteg ugyanis elmaradozik, és ehhez képest Budapesten aránylag sok az ilyen étterem. Természetesen világszínvonalú szakértelemmel, szakemberekkel, rengeteg munkával a hátuk mögött.

A következő csoport a fine bisztró, bisztró, klasszikus étterem lenne, utánuk következnének a vendéglők, majd a kávézók, bárok, borbárok, sörözők, cukrászdák, süteményezők, reggelizők, ételbárok, streetfood-helyek, kiskocsmák. Közös bennük, hogy mindegyik csoportban vannak olyan szereplők, akik vállaltan, mások inkább diszkréten lőttek a külföldiekre. Ezzel pedig nem is lenne semmi baj, hiszen Budapest turizmusa folyamatosan ívelt felfelé, egyre több volt a vendégéjszaka, egyre többet költöttek nálunk. Sokan viszont elfeledkeztek rólunk. A fővárosiakról, akik egy megterhelőbb hét után szívesen találkoznak a barátaikkal egy lazább vacsorára, sörözésre, borozásra. Most ők vannak a legnagyobb pácban, akik eddig ügyet sem vetettek a város igényeire, nem figyeltek a helyiekre, csak hangzatos, trendkövető lépéseket tettek annak érdekében, hogy minél több, minél fizetőképesebb réteg fogyasszon náluk.

A legjobb helyzetben az olyan szívvel-lélekkel üzemelő, nagybetűs vendéglátók vannak, akik széles látókörű és átgondolt üzleti tervükbe ugyanúgy belekalkulálták a lokálpatriótákat, mint a pár napra idelátogató turistákat. Akik névről ismerik a vendégeket, aktív részesei a város élő szövetének, nemcsak termelnek és keresnek, hanem vendégül látnak.

Az új helyzethez azonban nekik is alkalmazkodniuk kell. Nagyon nehéz lesz úgy, hogy semmiféle identitászavart ne szenvedjenek el. Hogy egy ázsiai profilból ne váltsanak egyik napról a másikra főzelékezőre. A rendkívüli helyek közül is biztosan lesznek sajnos olyanok, akik lemorzsolódnak majd, nem azért, mert ne lennének ügyesek és ne teremtenének értéket, hanem mert a recesszió felettük is Damoklész kardjaként lebeg. Sajnos ezek niche tematikáknál még validabb félelmek. Óriási tisztelet mindazoknak, akik Budapest gasztronómiai revolúciójában részt vettek és maradandót alkottak, de most tényleg nehezebb lesz. Újba belevágni, a meglévőt szinten tartani egyaránt.

Közhely vagy sem, de szükség lesz a még nagyobb odafigyelésre a fogyasztóktól és a vendéglátóktól is. Mindenki biztonságban és kellemesen szeretné érezni magát.

Előfordulhat, hogy most nem akarunk kísérletezni, hanem oda mennénk, ahol már legalább egyszer eltöltöttünk egy zökkenőmentes délutánt, estét.

Ahol baráti volt a légkör, kedves a kiszolgálás, és nem mellesleg finom az étel és/vagy az ital. Ahol most vigyázhatunk egymásra, és együtt tarthatjuk be a szabályokat.

Jövendölni nem szeretnénk, gazdasági prognózisokat felállítani sem, de a teljes üzemidőről kiszállításra átállás villámgyors újragondolásával láthattuk, hogy a kreativitás és a tenni akarás elképesztően jól működik. Most jön a második fázis, amikor egy időre tényleg családiasan csak mi maradunk a városban. Mi, akik nem tudnak kedden reggel ráérősen, harminc eurónak megfelelő forintért reggelizni, vagy nincs kedvünk tizenkét eurós rozé fröccsöt inni.

Szeretnénk kiélvezni, hogy újra emberek közé mehetünk, hogy egy remekül elkészített ételt ehetünk, hogy hiába szuper otthon a kotyogós, de egy profi barista készíti el a kávénkat. Ezt pedig akkor tudjuk megtenni, ha csak egy időre is, de alkalmazkodunk, igazodunk egymáshoz.

Ez is érdekelhet:

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

bár | éttermi étkezés | post covid | újranyitás | magyar közönség