Close
Pár éve még háborús csatatér volt, mára vonzó turisztikai célpont lett

Pár éve még háborús csatatér volt, mára vonzó turisztikai célpont lett

Az iraki Moszul leginkább harctérként, nem pedig turistacsalogatóként volt ismert az elmúlt években. A helyzet azonban nagyot változott.

A várost 2014 júniusában foglalták el az Iszlám Állam katonái, és ezzel több évig tartó konfliktus kezdődött köztük és az iraki fegyveres erők között.

Miután 2017 júliusában felszabadították, a helyiek nekiláttak, hogy átformálják a városról alkotott negatív képet.

Sikerült, manapság már a turisták is szívesen utaznak Moszulba.

“Biztos voltam benne, hogy egy nagyon tiszta országot találok, amelyet nem tett tönkre a tömegturizmus” – mondja például a portugál Yvette Carnell, aki először látogatott el a városba.

“Mindig is látni szerettem volna, mi történt itt, és jobban meg akartam érteni a helyzetet. Nagyon megható érzés eljönni Moszulba, és aztán saját szememmel látni, hogyan dolgozzák fel az emberek a történteket, hogyan térnek vissza az életbe”.

A közelmúltban érkezett  látogatók az elsők között vettek részt az ingyenes idegenvezetésen. Az új kezdeményezés célja, hogy turistákat vonzzon Irak második legnagyobb városába. A  nemzetközi turizmus feltámasztására irányuló erőfeszítések részeként egyébként Irak harminchét ország – köztük az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság és az uniós országok – állampolgárai számára megszüntette az előzetes vízumkötelezettséget.

A túrákat önkéntesek vezetik, akik második nyelvként beszélik az angolt. Az ingyenes kirándulásokon kívül a résztvevők hagyományos iraki ételeket is kóstolhatnak helyi éttermekben. “Most azon szorgoskodunk, hogy felélénkítsük a város turizmusát, kedvet csináljunk a turistáknak, jöjjenek akár külföldről, akár Irakból. Ingyen kezdtünk el dolgozni a város népszerűsítésén, hogy megmutassuk, Moszul biztonságos és képes turistákat fogadni” – mondja Ayoub Dhanoun, a túrák mögött álló Mosul Heritage csoport vezetője.

A Moszulban eltöltött idő alatt a látogatók megismerkedhetnek a városközpont egyedülálló építészetével, a nyüzsgő piacterekkel és a 12. századi épületekkel. A nem kormányzati szervezetek, mint például az UNESCO, komoly összegeket fektettek be a város óvárosának újjáépítésébe, reményt adva arra, hogy egy nap visszatérhet régi fényébe.

A városban szeretnék bebizonyítani, hogy a Közel-Keleten nem mindenki terrorista. Tele van normális, kedves emberekkel, akiknek ugyanolyan álmai és vágyai vannak, mint bárki másnak a világon. A háború sebei pedig lassan kezdenek begyógyulni.

Nemrég megírtuk, hogy Mohamed bin Szalmán szaúdi koronaherceg Szaúd-Arábia történetének egyik legfontosabb városfejlesztési projektjét mutatta be. A NEOM nevű fejlesztési projekt keretén belül egy hatalmas, futurisztikus várost építenének meg, amely a The Line (A vonal) névre hallgatna. A névválasztás nem véletlen: a városban nem lennének autók vagy utcák, cserébe százhetven kilométer hosszan húzódna – ez nagyjából a Szeged és Budapest közötti távolságot jelenti.

(Forrás: EuroNews, fotók: Getty Images)

moszul | unesco | irak | újjáépítés | turisták

FOLYTASD EZZEL

Egy távoli hely, amely a nap, a tenger és a karibi életérzés rajongóinak kedvence lehet

Új, váratlan trendet figyeltek meg a térképekkel kapcsolatban

Rendeld meg a Roadster magazin 10. számát!

Izgalmas, színes és gazdag. Ha három szóval kellene jellemeznünk legújabb, jubileumi kiadásunkat, akkor ezeket a szavakat választanánk. Miért mondjuk ezt? Mert megjártuk Kappadókiát, Valenciát és Kelet-Tirolt. Találkoztunk a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áronnal, a világ egyik legérdekesebb újságírójával, Malcolm Gladwell-lel, a provokatív, magyar származású fotóssal, Pol Kuruczzal, plusz összehoztunk az eddigi legvidámabb borítónkat, amivel Budapestet ünnepeljük. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram