Gésák, meditatív hangulat, szamurájok, távol-keleti misztikum és realizmus. Az egyik legizgalmasabb kortárs festőművész, Nagy Boglárka legfrissebb munkái ismét magukkal ragadnak minket egy másik univerzumba.
Jackson Pollock szerint a festészet önfelfedezés, minden jó művész önmagát festi. Hogy ez pontosan mennyire igaz Nagy Boglárkára, azt talán csak ő tudja, annyit mindenesetre a szakma és a művészetkedvelő közönség is tud, hogy egy olyan alkotót ismerünk a személyében, aki egyszerre különleges és inspiráló. Mivel egy kortársunkról beszélünk, aki ráadásul fiatal is, nincs mit összegezni és összefoglalni a művészetéről – ezt majd megteszik a jövőben mások – nekünk most annyi a dolgunk, hogy figyeljük őt és ha nyitottak vagyunk rá, akkor engedjük be magunkba és élvezzük a munkáit.
Bár csak a harmincas évei közepén jár, Nagy Boglárka mögött kimagasló eredmények állnak: rendszeres egyéni és csoportos kiállításai mellett magyar és nemzetközi aukciókon is jó leütéseket és sikeres eladásokat produkál. Nagy sajtóvisszhangot váltott ki, amikor a Sotheby’s London 2016-os 20th Century Art – A different perspective aukcióján elkelt a Summer Love című alkotása, méghozzá olyan nevek mellett, mint Kassák Lajos, Szűcs Attila vagy Reigl Judit. Ugyanezen az aukción való sikeres szereplését megismételte 2019-ben My name is White című képével. Első magyar festőművészként bekerült a LUMAS nemzetközi portfoliójába 2017-ben.
A Bodó Galériában még július 9-ig látható legújabb kiállítása, a Rising Sun, amely egy teljesen új fejezetet jelent a művész életében.
A kiállításon látható Nagy Boglárka 1000 WISHES című ezer darab origamipapírból hajtogatott fehér daruból álló installációja, melynek elkészítéséhez május folyamán bárki jelentkezhetett. Minden madár készítőjének szívbéli, legnagyobb kívánságát rejti legbelül. A projekt elkészítésében negyven jelentkező vett részt a közös szándék által egy olyan hatalmas erőteret hozva létre, melynek energiája szinte érezhetően beragyogja és átfényesíti a galéria bejárati terét, ahová az installáció készült. Minden résztvevő a szíve által leginkább vágyott dolgot manifesztálta a hajtogatás meditatív folyamatán keresztül önmaga vagy mások számára. Nagy Boglárka a művészi alkotómunka megéléséhez adott lehetőséget azoknak, akik a projekthez kívántak csatlakozni. Az installáció létrehozásának folyamatában a pillanatban való cselekvő, alázattal teli jelenlét és közös akarat, együttes szándék volt a lényeg.
Hogy mi is bújik meg a gésák, szamurájuk és koi pontyok mögött, arról magát a művészt kérdeztük.
– Azt hiszem, hogy az én lelki történéseim láthatók most ezeken a festményeken, minden, ami az elmúlt nyolc hónapban történt velem. A kiállítást megelőző utolsó pár nap nagyon intenzív volt, sok energia összpontosult körülöttem, minden nap sírnom kellett, annyira mélyen érintett, ami történik. Ez jó volt, mert látom és érzem magamban a nagy változásokat.
Úgy érzem, hogy ezek a pályám eddigi legjobb képei. Most van is egy kis űr bennem, furcsa érzés elengedni egy ekkora munkát.
– Én szeretek megmutatni egy-egy dolgot, ítélkezés nélkül, utána pedig mindenki eldöntheti magában, hogy mit kezd vele. A fotórealisztikus ábrázolás közel áll hozzám, szeretem technikailag megoldani ezeket a kihívásokat, olyasmiről van szó, amit nem sokan tudnak megcsinálni. Teljesen feloldom, miközben ilyen jellegű részleteken dolgozom, szinte meditatív élményről beszélhetünk.
Én nagyon személyesnek érzem ezeket a festményeket, ha rájuk nézek, mindig tudom, hogy akkor, amikor egy-egy részletet festettem, éppen min mentem át.
Ez az én saját narrációm természetesen, és másnak ennyire nem lehet személyes egy-egy alkotás.
– A Bodó Galériás kiállítás kedvéért a kiállítótér falait színesre festettük. Ennek az az oka, hogy a fehér falakat kissé már kiüresedettnek és unalmasnak éreztem. Lesznek füstölők, és Mester Tamás barátom zenéje fog szólni a kiállítótérben. Tamás készített egy meditációs albumot és az elmúlt néhány hétben csak ezt hallgattam. A zenéje nagyon egybecseng azzal, amiről én festek, és ezt nagyon inspirálónak találtam. Szeretnék egy kicsit minden érzékre hatni, szeretném, ha a látogatók átlépnének egy másik univerzumba.
– Ennyire komplex és mély anyagot szerintem még soha nem készítettem. Úgy érzem, hogy a kereső éveim után megtaláltam valamit. Volt ott is egy-egy jobban sikerült alkotás, de régebben még tapogattam ki vagyok és mit akarok. Tíz éve diplomáztam, utána volt egy kiállításom a mesteremmel, én onnantól datálom a karrierem kezdetét. Most nagyon büszkén tudom a világ elé tenni ezt az anyagot, mert
valamifajta megérkezést érzek benne, ami valami újnak a kezdetét is jelenti. Hogy mi az, azt még csak most fogom felfedezni.
Nagy Boglárka Rising Sun című kiállítása július 9-ig látható a Bodó Galériában.
nagy boglarka | rising sun | japán | festőművész | kiállítás | bodó galéria
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!