Close
Nagyon meg fog lepni, amit most Brüsszelről mondunk

Nagyon meg fog lepni, amit most Brüsszelről mondunk

Amikor egy magukat világlátottnak gondolt emberekből álló társaságban szóba kerül Brüsszel, a fanyalgás a diskurzusnak körülbelül olyan garantált eleme lesz, mint az eposzok esetén az in medias res. Ezt a jelenséget felismerve nem is meglepő, ha brüsszeli kiruccanásunk hírét a “gondolom, munka” kijelentéssel nyugtázzák az ismerősök, implikálva egyúttal azt is, hogy épeszű ember magáncélból Brüsszelbe nem utazik. A belga fővárossal kapcsolatos tévhiteket eloszlatandó, alternatív beszámolóm reményeim szerint mind a kétkedő turisták, mind az eurokraták számára új megvilágításba helyezi a várost, amit eddig jobb híján a sörrel vagy a csokival, avagy a Schumann térrel azonosítottak.

Ixelles és a holisztikus kávézó

Álljon akármilyen távol is az embertől a control freakek óra/perc pontossággal elkészített, eső esetére B tervvel ellátott, az utazásuk során minden körülmények között követendő menetrendje, Brüsszelben valóban nem árt, ha legalább az A-ból B-be való eljutásaink útvonalát előre megtervezzük. A város ugyanis több mint ötszáz art nouveau és art deco stílusú épületével, művészeti galériái sorával maga is egy hatalmas, nyitott múzeum, ahol néhány, jól megtervezett séta legalább olyan inspiratív lehet, mint egy színvonalas tárlat.

Balra a legmenőbb terasz Brüszelben

A város kulturálisan legsokszínűbb részében, az eklektikus Ixelles-ben található airbnb-s szállásom nemcsak a sétaútvonalak szempontjából bizonyult tökéletes kiindulópontnak, hanem azért is jó választás volt, mert a Grand Place turistaáradatával ellentétben itt a helyi kávézókban és környező parkokban gyakorlatilag helyinek érezhettem magam. Emiatt fordulhatott elő az is, hogy habár három napig az eddigi legmenőbb teraszom jogos használója lehettem volna, minden reggelt a környék valamely, az ott lakók által közkedvelt helyén indítottam.

Az Ixelles legelegánsabb részén található, 19. századi villából (maison de maître-ból) kialakított, holisztikus szemléletet követő Chyl például amellett, hogy kávézóként funkcionál, és mint olyan, a környékbeliek egyik kedvenc hétvégi reggelizőhelye, egy bioboltot, három airbnb-s lakrészt és egy szépségszalont is magában foglal. Az épületbe akkor is érdemes betérni, ha csak egy müzliszeletet vennénk a boltban,

a hely ugyanis nemcsak a koncepciója révén előremutató, hanem a skandináv puritantizmust és a nagypolgári eleganciát ötvöző belsőépítészeti megoldásai miatt is figyelemre méltó.

Az avokádós toastom elfogyasztása után alig vártam, hogy belevessem magam Brüsszel nagybetűs művészetébe: a Chyltől mindössze három perc sétányira található, több mint harminc kortárs művészt képviselő, Xavier Hufkens nevével fémjelzett galéria Brüsszel egyik legszebb kortárs művészeti galériája.

Saint-Gilles-től az Art Noveau-ig

Ezt követően, miközben az Ixelles városrészhez hasonlóan diverz, számos művész otthonául szolgáló Saint-Gilles negyed fele veszem az irányt, a helyiek másik kedvenc bisztrója, a hagyományosabb jellegű, bárhangulatot idéző Chez Franz mellett elhaladva megállapítom, hogy a hangulatos kis teraszom sajnos másnap is árván fog maradni.

Tudjuk, hogy ez neobarokk stílus, és a fejezetcím art noveau volt, de legyünk elnézőek! Köszönjük

Elmélkedésemnek azonban gyorsan véget vet a brüsszeli art nouveau két ikonikus épülete, az egymástól néhány perc sétára található Hôtel Hannon, ami nem mellesleg a város egyik legfontosabb fotográfiai múzeumának, a Contretype-nak ad otthont, és a Victor Horta által tervezett, 1901-ben elkészült épület, amely jelenleg az építész életét és munkásságát bemutató múzeumként funkcionál. Hacsak nem vagyunk olyan pechesek, hogy pont hétfőn vagy kedden járunk arra, érdemes mindkét múzeumba bemenni is, és a saját szemünkkel győződni meg arról, hogy az art nouveau épületek esetén joggal használják a Gesamtkunstwerk (összművészet) kifejezést:

az építészek általában maguk tervezték az enteriőrt és sokszor a bútorokat is, melyeket az ívelt fa- és kovácsoltvas részletek, festett üveg- és mozaikfelületek, finoman megmunkált famunka jellemeznek, és ahol az utolsó kilincs is egyedi tervezésű.

Fegyverraktárból kiállítótér

Következő állomásom a szintén a Saint-Gilles negyedben található, 1877-ben épült La Patinoire Royale épülete. Az eredetileg korcsolyapályaként, majd Bugatti-garázsként és fegyverraktárként is funkcionáló neoklasszicista mestermű díszes, kovácsoltvas elemekkel alátámasztott tetőszerkezetével és rózsaablakaival néhány éve végre építészeti értékéhez méltó szerepet kapott:

teljes körű felújítását követően Pierre Yovanovitch francia belsőépítész közreműködésével kortárs művészeti kiállítóteremmé alakították át.

Az átalakítás nem is sikerülhetett volna jobban: a galériára vezető, minimalista stílusú belső lépcsőház karakteres, ám visszafogott jellegével, a falba mart, fénnyel megvilágított korlátjával maga is egy kortárs művészeti alkotás, mely tökéletes harmóniában áll az eredeti épülettel.

Az épület – hatalmas egybefüggő terének és különleges atmoszférájának köszönhetően – tökéletes helyszíne a Sculpting Belgium kiállításnak, melynek a negyvenes évek második felét követően alkotott szobrai nemcsak a II. világháborút követő kreatív alkotókedvet, és az új anyagokkal (fém, műanyag) való kísérletezést jelzik, hanem a nonfiguratív formák és az absztrakt felé való elmozdulás által egy új korszak kezdetét is előrevetítik.

Művészeti kalandozásaim folytatása előtt – szerda révén – átsétálok a szomszédos Place du Chatelan-re, ami szerda délutánonként kulináris piaccá alakul; a friss bagettnél, háztáji sajtnál és friss, termelői zöldségeknél autentikusabb uzsonnát valószínűleg keresve sem találnék.

Wittamer trüfellel minden jobb

Napomat a Sablon téren és környékén, Brüsszel antik negyedében zárom. A Petit Sablon tértől, mely Brüsszel egyik legszebb kis kertjét rejti, a 15. századi, gótikus Église Notre-Dame du Sablon templom választja el a macskaköves Grand Sablont, ami nemcsak az egy főre eső kézműves bonbonok száma alapján végezne világviszonylatban is előkelő helyen, de modern művészeti galériák és régiségkereskedések tekintetében sem nagyon találna versenytársat.

Kedvenc Wittamer trüffelemmel feltankolva veszem célba a Rue Haute és Rue Blaes utcákban található galériákat és régiségüzleteket:

míg egyik pillanatban egy 18. századi, dél-kelet-ázsiai tálat tartok a kezemben, a következőben egy kortárs művész üvegszálból és poliuretánból készült, monokróm plasztikáival nézek farkasszemet,

melyek a művész koncepciója szerint a déjà vu érzést hivatottak előidézni. És ahogy a Grand Place felé kezdek sétálni, tényleg megcsap a déjà vu szele – öt év után ismét a hatalmába kerít az ismerős, szívet melengető érzés: Budapesten kívül van még egy otthonom.

(A szerző fotóival, unsplash)

Close