A hollywoodi filmstúdiók sem hagyták válasz nélkül Oroszország ukrajnai invázióját

A Warner Bros, a Disney és a Sony is leállította új produkcióik bemutatását az oroszországi mozikban.

Mindez azt jelenti, hogy a Batman, a Pirula panda és a Morbius című nagyjátékfilmek premierjét nem tartják meg az előre meghirdetett időpontban – a Batmané pénteken lett volna.

"Az ukrajnai humanitárius válságra való tekintettel a WarnerMedia szünetelteti a Batman oroszországi bemutatóját" – közölte a cég szóvivője, mint ahogyan hasonlóan fogalmazott a Sony és a Disney képviselője is. Utóbbi hozzátette, hogy nem kormányzati szervezeteivel együttműködve "sürgős segélyt és egyéb humanitárius segítséget nyújtanak a menekülteknek".

Az öt nagy hollywoodi stúdiót és a Netflix streamingszolgáltatót képviselő amerikai Mozgókép Egyesület (MPA) közleményében leszögezte, hogy "az MPA a nemzetközi közösséggel együtt kiáll a jogállamiság fenntartása mellett, és elítéli Oroszország ukrajnai invázióját". A tagvállalatok nevében támogatásukról biztosították Ukrajna kreatív közösségének tagjait, "akik – mint minden ember - megérdemlik, hogy békében éljenek és dolgozzanak" – idézte a Variety.com cikke.

A bejelentések a világ Moszkva elleni szankcióinak szigorításával egy időben történtek. Az elmúlt napokban globális vállalatok, köztük autógyártók és energiaipari óriáscégek szakították meg üzleti kapcsolataikat Oroszországgal.

(Forrás: BBC, MTI, fotók: Pixabay)

oroszország | hollywood | bemutató | film | premier

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom