Az augusztus végére halasztott időpontban sem nyílik meg.
A17. Velencei Építészeti Biennálét a koronavírus-járvány okozta nehézségek miatt csak 2021-ben rendezik meg, a 2021-es Velencei Képzőművészeti Biennálét pedig 2022-re tolják.
A Velencei Építészeti Biennále eredetileg május 23-án kezdődött volna, a koronavírus-járvány miatt azonban a több mint hatvan ország részvételével meghirdetett rendezvénysorozat indulását augusztus 29-re halasztották, változatlanul hagyva a november 29-i záródátumot.
Mivel az egész világban fennálló egészségügyi válsághelyzet miatt az augusztus végi időpontra sem tűnt lehetségesnek a rendezvény megszervezése, a művek és a résztvevők hiánytalan utaztatása, a biennálét – Hasim Saris főkurátorral egyeztetve – a következő esztendőre helyezték át. Az esemény a tervek szerint 2021. május 22-től november 21-ig tart majd – jelentették be a szervezők.
Ennek következtében megváltozott az 59. Velencei Képzőművészeti Biennále időpontja is: 2022. április 23. és november 27. között rendezik meg az észak-olasz városban.
A Velencei Biennále által meghirdetett többi rendezvénysorozat dátuma a tervek szerint már nem változik: a 77. Velencei Nemzetközi Filmfesztivált szeptember 2. és 12. között, a Velencei Nemzetközi Színházi Fesztivált szeptember 14. és 24. között, a Velencei Nemzetközi Kortárszenei Fesztivált szeptember 25. és október 4. között, a Velencei Kortárs Táncfesztivált pedig október 13. és 25. között tartják meg.
A következő Velencei Építészeti Biennále magyar pavilonjában Kovács Dániel és Csóka Attila Róbert, Molnár Szabolcs, Smiló Dávid, a Paradigma Ariadné alapítói, Othernity – Modern örökségünk újragondolása című kiállítása lesz látható; a projekt tizenkét modern budapesti épület újragondolásán keresztül a regionális építészeti identitás újrafogalmazására tesz majd kísérletet.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)
elmarad | koronavírus | velencei biennálé | program | velence | olaszorszég
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!