Idén nyáron egész Németországot beutazhatjuk kilenc euróból

Olyan dolgot vezet be nyárra Németország, amit itthon is nagyon-nagyon szeretnénk; egészen elképesztő lehetőséget teremt ugyanis bejárni ezt a gyönyörű országot fillérekből.

Idén egész nyárra Németországban bevezetik a kilenceurós havi közlekedési bérletet; elfogadta pénteken a német törvényhozás tartományi kormányokat képviselő kamarája (Bundesrat) a szövetségi kormány javaslatait az Oroszország Ukrajna elleni háborúja miatt emelkedő energiaárak ellensúlyozásáról,

így a többi között bevezethetik, hogy nyáron csak kilenc eurót (3420 forint) kell fizetni a közlekedési bérletért, ami a vonatokra is jó!

A júniustól augusztusig tartó időszakra szóló intézkedés a közösségi közlekedés költségének igen jelentős csökkenését eredményezi, tekintve, hogy például Berlinben 86 euróba kerül a bérlet a helyi közlekedési vállalatnál (BVG).

A Bundesrat a szövetségi parlamentben (Bundestag) a napokban elfogadott törvényt hagyta jóvá, amely rendelkezik a drágulás ellensúlyozását szolgáló legutóbbi kormányzati csomag finanszírozásáról. A törvény alapján a szövetségi kormány 2,5 milliárd euróval támogatja a tartományokat, hogy pótolják az utasoknak nyújtott kedvezmény révén a közlekedési vállalatoknál keletkező bevételkiesést.

A tartományi kormányok ugyan elégedetlenek, 2,5 milliárd euró helyett 4 milliárd eurót kértek, de végül nem akadályozták meg szövetségi kormány kezdeményezését, így a legtöbb tartományban már hétfőtől árusítják a csökkentett árú bérletet júniusra.

A bérlet a helyi közösségi közlekedés mellett a Deutsche Bahn vasúttársaság regionális járatain is érvényes, így kilenc euróért az egész országot be lehet utazni. A vállalatok az utasforgalom számottevő növekedésére számítanak - főleg a kirándulóhelyekre közlekedő vonatok lehetnek tele hétvégén -, és a járatok sűrítésével igyekeznek elkerülni a zsúfoltságot.

A kormány a leginkább rászorulók támogatására összpontosít, így a Bundesrat pénteken a kilenceurós bérlethez kapcsolódó finanszírozási rendszer mellett azt is elfogadta, hogy a szociális segélyben részesülők az eddigi juttatásaikon felül kapjanak egy 200 eurós egyszeri támogatást, az álláskeresők pedig 100 eurót.

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom