Close
Pénteken több reptéren is leáll a közlekedés

Pénteken több reptéren is leáll a közlekedés

Alighogy elhárították a korábbi hibát, újabb fennakadások várhatók a német reptereken.

Nem indít és fogad utasszállító járatokat pénteken  Németország legnagyobb repülőtere, a frankfurti, és a második számú reptér, a müncheni sem. Egész nap szünetel majd a forgalom a hamburgi nemzetközi repülőtéren is, másutt pedig komoly fennakadásokkal, késésekkel, járattörlésekkel kell számolni a sztrájk miatt, amelyet a szolgáltató szektor legnagyobb munkavállalói érdekképviselete, a Ver.di szakszervezet hirdetett meg.

A kényszerszünet várhatóan minden érintett reptéren pénteken nulla órától szombat hajnali egy óráig tart.

A nem kereskedelmi járatok közlekedhetnek majd, így elindulhatnak a földrengés sújtotta törökországi és szíriai katasztrófaövezet lakóinak szánt segélyszállítmányok, Münchenben pedig fogadják a világ legrangosabb biztonságpolitikai fórumára, a Müncheni Biztonsági Konferenciára érkező vendégeket.

A Ver.di a frankfurti, a müncheni és a hamburgi mellett a brémai, a dortmundi, a hannoveri és a stuttgarti nemzetközi repülőtér földi kiszolgáló személyzetét és közlekedésbiztonsági dolgozóit szólította fel sztrájkra.

A szakszervezet 10,5 százalékos, és legalább ötszáz eurós béremelést követel, a nyomásgyakorlást pedig a tárgyalások eredménytelenségével indokolja.

A frankfurti reptérről ugyanakkor nemcsak a fennakadások miatt lehet hallani mostanában, hanem fontos újítások kapcsán is.

(Forrás: MTI, képek: Getty Images)

Frnakfurt | repülőtér | sztrájk | Németország | münchen

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

A Himalája titkos paradicsomai, melyeket csak vészterhes időkben lehet felfedezni

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram