A magyarországi sörimádóknak hamarosan eljön az ígéret napja

Először rendezik meg a Nyitott Főzdék Napját, amelyen huszonöt magyar kisüzemi sörfőzde nyitja meg kapuit a (kézműves) sörök szerelmesei előtt az ország különböző pontjain. Október 10-én változatos programokkal, főzdetúrákkal, finom falatokkal, sörkóstolókkal és vásárlási lehetőséggel várnak minket a hazai kisüzemek Győrzámolytól Hajdúböszörményig, Tokajtól Magyarhertelendig.

A Nyitott Főzdék Napja programhelyszínein a sörkóstolás és -vásárlás mellett lehetőség lesz a sörfőzdék működésének, a sörkészítés folyamatának, illetve a sör alapanyagainak megismerésére.

A résztvevők közül több sörfőzde is új főzeteket mutat be, illetve helyi kistermelőket hívott meg, így a sör mellett kézműves sajtokat, párlatokat, környékbeli finomságokat is kóstolhatnak a látogatók.

Budapesten, a Váci úton, a First The Craft Beer Co. sörbemutatókkal készül majd, ahol

először kóstolhatod majd a főzde 2020-as Oktoberfest marzenjét, és egy vadiúj dupla NEIPA is debütál.

Ezenkívül lesz foodtruck, lesznek játékok, és egész nap indulnak főzdetúrák. Itt tudod lecsekkolni, hogy a 25 magyar sörfőzde közül melyik van a legközelebb hozzád térben, ízvilágban és programajánlatban.

És ha többet megtudnál a First The Craft Beer Co.-ról:

A jövő bora a sör – First Craft Beer Co.

A First Craft Beer Company Budapest legújabb sörfőzdéje, amiről első pillantásra megállapítható, hogy más léptékekben gondolkodik, mint a versenytársai. Az alapító-tulajdonosokkal találkoztunk, hogy közösen nézzünk a söröspohár fenekére.

(Forrás: Beerporn, Nyitott Főzdék Napja)

kézműves sör | craft beer | kisüzemi sör | FIRST The Craft Beer Co | sör

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom