Ezzel a nyolc alkalmazással nyolc gonddal kevesebb jut egy utazásra

Okostelefon és táblagép nélkül kis túlzással hétvégi nagybevásárlásra sem megyünk el, nemhogy egy hosszabb külföldi útra. Ha már ott lapulnak a zsebünkben ezek a szuper készülékek, nézzünk szét a digitális áruházakban, hogy mely applikációk könnyíthetik meg az életünket. Nyolc hasznos alkalmazást ajánlunk a wifi-hálózat keresőtől a csomagolási lista összeállítójáig, melyek segítségével élményből többet, bosszankodásból kevesebbet kaphatunk.

PackPoint

Utazás előtt mindig jól jön egy előre elkészített lista a bepakolandó cuccokról, hogy még véletlenül se maradjon otthon a strandpapucs vagy a meleg zokni, de nem lenne még ennél is jobb, ha nem magunknak kellene vesződni egy ilyen lista összerakásával?

Itt a PackPoint, amely csak annyit kér, hogy indulás előtt adjuk meg a megfelelő adatokat (úti cél, dátum), aztán feltesz néhány kérdést az ott tartózkodásunk mivoltáról, majd ez alapján ajánlásokat tesz, illetve az adott válaszaink alapján figyelmeztet, hogy ne felejtsük el berakni a rövidgatyát vagy a mandzsettagombot.

Platformok: iOS és Android

Ár: Ingyenes

WiFi Map

Bár jó néhány országban ugyanakkora költségen netezhetünk már a telefonunkon, mintha otthon használnánk a 4G-t, azért néha megnyitunk olyan tartalmakat vagy alkalmazásokat, melyek jelentős adagot harapnak ki az adatforgalmunkból.

Külföldön sokszor bajosan találjuk meg a legjobb wifi csatlakozási pontokat, de hogy ez mostantól egyszerűbben történjen, ebben segít ez az app.

Az alkalmazás kiválasztja a környékünkön befogható legjobb WiFi-t és megadja hozzá a jelszót is, viszont cserébe személyes adatokat kér, melyek megadásakor azért nem árt bölcsen cselekednünk. A térkép offline üzemmódban is használható, illetve a prémium változata még szélesebb hozzáférést biztosít.

Platformok: iOS és Android

Ár: Ingyenes

Google Translate

Ha netán egy olaszországi kávézó teraszán üldögélve hideg tejet szeretnénk kérni az americanónkhoz és fogalmunk sincs, hogy rendeljük meg  a helyiek nyelvén, akkor elég csak előbányászni a Google praktikus fordító alkalmazását.

Összesen százhárom különböző nyelven tehetjük meg, a feladat mindössze annyi, hogy beírjuk a lefordítani kívánt szöveget a telefonunkba. Ezek közül ötvenkilenc offline módban is elérhető, harmincnyolc nyelv esetében pedig elég csak a kameránkat például a menüsor fölé tartani és az alkalmazás – nem tökéletesen, de a lényeget visszaadva – lefordítja a rajta látottakat.

Platformok: iOS és Android

Ár: Ingyenes

Travelbank

A tényleges utazási költségeken alapuló költségvetés létrehozásában segít az app, mellyel lefoglalhatjuk a repülőjegyet, a hotelszobát és rajta tartja a szemét olyan további kiadásokon is, mint az étkezés.

A TravelBank segít megtalálni ár-érték arányban a legjobb megoldásokat, azaz jobb éttermet ajánl, vagy éppen figyelmeztet, hogy bizonyos szakaszon ne a költséges taxit, hanem inkább a metrót vegyük igénybe.

Az utazás végén jelentést küld a költségekről.

Platformok: iOS és Android

Ár: Ingyenes

Dayuse

Néha a hajnalban érkező repülőjáratok a senki földjén teszik le az embert, ilyenkor bármit megadunk egy szállodai szobáért, ahol pihenhetünk, zuhanyozhatunk, vagy átöltözhetünk.

A Dayuse a napközbeni használatra alkalmas hotelszobák felkutatásában és lefoglalásában segít.

Platform: iOS és Android

Ár: Ingyenes

AccuWeather

Rengeteg időjárás-figyelő alkalmazás kering a különböző platformokon, melyek hasznosságát aligha kell külön kiemelni.

A több mint száz nyelven elérhető AccuWeather "hiperlokalizált” előrejelzést készít, tehát egy semmiből feltűnő húsz perces felhőszakadás sem menekülhet előle.

Platformok: iOS és Android

Ár: Ingyenes

Airbnb

Természetesen nem csupán a pár napra bérbe vehető otthonok levadászásában segít az alkalmazás, hanem immáron élményeket is kínál.

Például a helyi szakértők útmutatásával túraútvonalat ajánl kerékpározáshoz, vagy segít megtalálni a környék legjobb szarvasgomba lelőhelyeit.

Egyes városokban pedig az éttermi asztalfoglalásoknál is használható.

Platformok: iOS és Android

Ár: Ingyenes

Über

Itthon ha akarnánk, sem tudnánk használni a szolgáltatást, hiszen Magyarországon betiltották. A költségmegosztó közösségi közlekedés számos országban viszont kiválóan működik.

Ha esetleg olyan területre tévedünk, ahol nem beszéljük az adott nyelvet, az Über appban található egyszerű navigáció a kívánt úti cél bepötyögésével segít leküzdeni az akadályokat.

Platform: iOS és Android

Ár: Ingyenes

Ez is érdekelhet:

Azért szeretjük, mert olcsó? Mennyire kamu a megosztáson alapuló szolgáltatás?

Nem volt könnyű éve az Airbnb-nek és az Ubernek, és nekünk, vendégeknek, utasoknak sem lesz az a következő: el kell gondolkodnunk azon, hogy az árakon kívül szeretünk-e bármit ezekben a platformokban.

(Fotó: unsplash.com)

alkalmazás | utazás | app

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom