Close
Azért szeretjük, mert olcsó? Mennyire kamu a megosztáson alapuló szolgáltatás?

Azért szeretjük, mert olcsó? Mennyire kamu a megosztáson alapuló szolgáltatás?

Nem volt könnyű éve az Airbnb-nek és az Ubernek, és nekünk, vendégeknek, utasoknak sem lesz az a következő: el kell gondolkodnunk azon, hogy az árakon kívül szeretünk-e bármit ezekben a platformokban.

A TechCrunch külön áttekintő oldalt készített, hogy szemléletesen össze tudja gyűjteni az Uber körüli 2017-es botrányokat. Volt itt minden: tüntetés, mert az akkori vezérigazgató, Travis Kalanick, Trump tanácsadójaként dolgozott, tömeges Uber-letörlés, mert a cég nem állt ki az amerikai kormány ellen, szexuális zaklatás eltussolása, ipari kémkedés – és ekkor a február még véget sem ért. A cég egy vagyont fizettethetett ki pr-tanácsadóknak, valószínűleg nem volt szabad kéz, annyi léket kellett betömködniük, de közben kevés szó esett arról, hogy itt egyetlen vállalat tucatnyi ballépését, vagy egy teljes szektor átalakulásának az elejét látjuk épp.

Mert míg az Airbnb megúszta közben olyan apróságokkal, mint egy ausztrál lakásban történt gyilkosság vagy egy titokban bekamerázott floridai apartman, eggyel távolabb lépve ők is keresik épp a helyüket: Londonban, Párizsban és Amszterdamban is elkezdték korlátozni a bérbeadóikat, Párizs bizonyos kerületeiben például idén év elejétől teljes lakásokat csak évi 120 napon adhatnak ki az Airbnb-n keresztül.

De miért kell önkorlátozniuk? Miért nincsenek világos szabályok? Mert nem tiszta, hogy mit is csinálnak pontosan.

Amikor pár éve Barcelonában voltunk a csajommal, ráakadtunk egy egész jó szobára: normális ár, belváros, kicsit túl szexinek szánt fekete-arany belső, de végülis csukott szemmel alszunk. A házigazda, mint a taxiból kiszállva kiderült, egy hatvanas hölgy volt, jógatanár, aki ragaszkodott hozzá, hogy ő cipelje fel a hatodikra a csomagjainkat, meg ahhoz is, hogy rendszeresen kiliminázsnak hívja a kissé döbbent másik felemet, aki éles logikával rájött, hogy valószínűleg Kylie Minogue-hoz hasonlítják épp. Attól ugyan megőrültünk, hogy a vendéglátónk sokat volt otthon, és ajtó helyett csak egy szalagfüggöny zárta a szobánkat, de valamit valamiért.

Aztán az ilyen sztorik szépen elkezdtek fogyni – mármint nem csak a jógatanár GMILF-ek tünedeztek el, hanem úgy általában a házigazdák. Automata beengedés, dobd a postaládába a kulcsot, ha nagy gáz van, írj Viberen és próbálok segíteni. Szép belvárosi lakásokat láttunk így, olcsón, de a nagy ígéret, a közösséghez tartozás, a nemturistaság lépésről lépésre eltűnt.

És hát mennyivel kevésbé turista az, aki az Anker közben bérel három napra egy garzont, aminek a tulajdonosával egyszer chatelt Whatsappon, mint az, aki az út túloldalán egy szállodában lakik? Semennyire.

Tom Slee könyve elég határozottan nekimegy a megosztáson alapuló gazdaságnak: az elszenvedő felek közé sorol gyakorlatilag mindenkit, a cégek tulajdonosain kívül. Azt állítja, hogy a kopófélben lévő ígéretek mögött igazából egyszerű gazdaságossági kérdések húzódnak meg – ezek a vállalatok olcsóbban és felelősség nélkül árulnak valamit, amit eddig kontrollált minőségben, kicsit drágábban kaptunk meg.

Megmutat vagy árformál?

A hetedik kerület nemsokára szavaz arról, hogy a szórakozóhelyek nyitva lehessenek-e éjfél és hajnal hat közt, miközben pár évvel ezelőtt hosszasan kellett bolyongani, ha az ember éjfél körül, alapvető emberi jogaival összhangban, folytatni akarta az ivást. Az Akácfa utcában ekkoriban külföldivel csak a gyrososnál lehetett találkozni, a pult túloldalán – és ők szebben beszéltek magyarul, mint a legtöbb vendégük éjfél után.

Azóta Erzsébetvárosból valami egészen más lett, ami persze a Hajógyári-sziget bezárásának is köszönhető – mindenesetre a beerbike-ok és a Super Mariónak öltözött távol-keleti leánybúcsúzók, úgy tűnik, sokkal maradandóbb nyomokat hagynak a környék arculatában, hangulatában, mint hajnal négy körül, a környék járdáin.

Az, amit elvileg belülről tapasztalhatunk meg az Airbnb-vel, teljesen megváltozik. Elmész valami autentikusért, csak olyan sokan mentek egyszerre, hogy az a valami úgy megy, ahogy ti jöttök.

Platform vagy szolgáltató?

A felelősség kérdése is gyakran felmerül, mint a megosztáson alapuló gazdaság egyik érzékeny pontja. A kritikusok java persze nem ült még azokban az agyonszabályozott és ellenőrzött magyar taxikban, amikből minden helyi és turista sikítva menekülne, de attól még a kérdés jogos: egy hotel és egy taxi elméletileg egy hosszú procedúra végén kezdheti meg a működését, útközben is ellenőrzik, és ha bármi gond van, lehet tudni, hogy ki a felelős, ki kártalanítja szegény vendéget vagy utast. Ezzel szemben az új platformok nem szolgáltatóként (szállodaláncként, taxivállalatként, munkaerő-kölcsönzőként), hanem platformként, technológiai vállalatként néznek magukra, hiszen úgy a legelőnyösebb nekik: ők csak összekötik a keresletet a kínálattal.

Az, hogy abban a lakásban indiántemető van-e a parketta alatt, vagy az autó fékei bicikliből lettek-e átszerelve, már a vásárló és az eladó dolga.

Nem egyértelmű, hogy valójában mennyire és hogyan kell(ene) szabályozni a vendéglátást vagy a közlekedést, jó-e a jelenlegi modell, de az egészen biztos, hogy a nagy játékosok abban érdekeltek, hogy ne nagyon szóljon bele senki a dolgukba.

Jó kis fusi vagy rossz kis főállás?

A harmadik fontos érv a megosztó gazdaság mellett, hogy olyan, fölösleges erőforrásokat tesz szabaddá, amik amúgy parlagon lennének. Ha lelépett Erasmusra a gyerek, és üres a volt szobája, miért ne húzhatná meg ott magát egy helyes külföldi egyetemista, ha nem zavarják a Blink 182-poszterek.

Ha kell a plusz pénz nyaralásra, és anyu meg apu este amúgy is csak a Celeb vagyok… ismétléseit nézik, miért ne ülhetnének be taxizni egy kicsit a családi G Astrába. És tényleg. Láttunk már ilyen Airbnb-t, és láttunk már ilyen Ubert is. Csak nem ezek vannak többségben.

Az Airbnb-n kiadó New York-i lakások összesen három százaléka kiadó szoba – a többi mind egész lakás. A lakást kiadók 13%-a rendelkezik a lakások 40%-a fölött. Az Uber azt állítja, hogy a platformját használó sofőrök jobban keresnek, mintha taxiznának, de ezt megbízható számokkal nem igazán tudják alátámasztani. Ezek valójában jól-rosszul hozó ingatlanbefektetések, és sárga szín nélkül működő taxik. Kérdés, kell-e, hogy ez zavarjon minket.

Ezeket a kérdéseket most hangosan vagy kevésbé hangosan feszegetik a nagy szállodaláncok és taxitársaságok tárgyalóiban, a polgármesteri hivatalokban és persze a megosztási platformokat működtető cégeknél is, de ez mind másodlagos: a legfontosabb, hogy mi, utasok, vendégek mit gondolunk. Mellékesért dolgozó emberekkel ismerkednénk, őket támogatnánk, vagy egyszerűen szeretnénk olcsó, de cserébe kicsit talán rizikósabb módon bejárni a világot.

Pőcze Balázs az egyik legnagyobb hazai reklámügynökség, a Mito társalapítója és kreatívigazgatója. Saját elmondása szerint melegítőben járt iskolába, és füzetbe gyűjtötte a kedvenc website-jait, amelyek közül a legjobbakat ki is nyomtatta. Ezen a linken olvasható a többi cikke, amelyek szerintünk olyan jók, hogy ha még gyerek lenne, biztosan kinyomtatná őket.

Ez is érdekelhet:

FOLYTASD EZZEL
A kávéfüggők legjobb barátja ez a hordozható kávéfőző
A Louis Vuitton új, vezeték nélküli hangszórója luxusszintre emeli a zenehallgatást
Rendeld meg a Roadster magazin 6. számát!
Őszi-téli lapszámunkban ismét megnövelt terjedelemben, 224 oldalon a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet. Felsorolni is nehéz, mennyi izgalmas történetet meséltünk el az új számban, de ha szeretnél többet tudni, akkor kattints ide az alábbi linkre! Megnézem, mert érdekel!
Close
HELLO, EZ ITT A
ROADSTER
Kövess minket a Facebookon!
Történetek, amiket nem fogsz elfelejteni!

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom