Lesz idén CAFe Budapest, néhány fellépőről már lehet tudni

Október 9-én indul a 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál, amely október 25-ig újcirkuszi és színházi bemutatókkal, könnyű- és komolyzenei koncertekkel is várja az érdeklődőket.

A szervezők tájékoztatása szerint a jegyértékesítés már elindult a fesztivál egyes rendezvényeire, a teljes programot szeptember második felében hozzák nyilvánosságra.

Az eseményen mutatja be a Recirquel újcirkusz társulat legújabb Solus Amor című darabját, amely a Non Solus és a My Land produkció folytatása, a trilógia záróelőadása lesz. Ugyancsak a fesztiválon mutatja be először a Gangaray Dance Company Resurrection Feltámadás című kortárs táncelőadását, amelyet Hámor József állít színpadra.

Pop-up koncertekkel lepi meg a világzene rajongóit a Budapest Ritmo, amely ezúttal rendhagyó helyszíneken lép fel. A fesztiválon a műfaj hazai képviselői Budapest vásárcsarnokainál kialakított színpadokon adnak ingyenes koncerteket. Fellép a Meszecsinka, a Branka Trio, Lakatos Mónika & Rostás Mihály Mazsi, a Várkonyi Csibészek, a Los Orangutanes, Balogh Kálmán & Lukács Miklós, a Dresch & Borbély Quartet, a !Nosnach és Sena Dagadu. Az Accord Quartet a Bartók Béla utáni zene legismertebb három magyar komponistája, Ligeti György, Kurtág György és Eötvös Péter vonósnégyesre írt műveiből válogat a Budapest Music Centerben.

A CAFe Budapest több, világunk történéseire rezonáló színházi előadással készül. Az Örkény Színház történetében először olyan produkciót ad elő, amelynek főszereplői nem színészek, hanem olyan elhivatott szakemberek – többek között szociális munkások, idősgondozók, ápolók, nővérek –, akik nélkül pillanatok alatt leállna az ország. A Kiváló dolgozók című előadás lokális és globális problémákra, a segítségnyújtás értékére és kollektív emberképünkre kérdez rá. A Katona József Színház a fiatal angol drámaíró, Nick Payne Hát, ha van is, én még nem találtam meg című darabját mutatja be.

Az Akvárium Klub és a CAFe Budapest közös sorozata, a DownTown CAFe újra az improvizáció és kísérletezés iránt elkötelezett formációkat hoz el: ezúttal Gosheven, az Osaka Crack, a The Night Of The Vampire, a Meteo Electric Circuit Jazz Orchestra és a Jazzbois koncertezik.

A Ludwig Múzeumban ezúttal a Barabási Albert-László fizikus és hálózatkutató tevékenységéhez köthető úgynevezett Barabási-hálózatokat felhasználó kutatások kerülnek fókuszba a Rejtett mintázatok című kiállításon.
A 29. CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztivál folyamatosan bővülő programjáról és eseményeiről a www.cafebudapestfest.hu oldalon találhatók további információk.

Ez is érdekelhet:

Rendhagyó módon, de megrendezik az idei Budapest Borfesztivált

A kisebb méret ellenére ugyanolyan színvonalon.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images, Pixabay)

koncert | CAFe Budapest | program | színház | művészet

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom