Már az érsek imádkozik az esőért: az elképesztő aszály miatt válsághelyzetet rendeltek el Olaszországban

Szardíniában 43 fokra számítanak, Firenze környékén 37 körülre, Lazióban tilos kocsit locsolni, Milánóban pedig esőért mond imát az érsek. 

Olaszországban elsőként a középső térségben található Emilia-Romagna tartomány nyilvánított válsághelyzetet a rendkívüli aszály miatt, miközben szerdától újabb hőhullám éri el az országot negyven Celsius-fok feletti hőmérséklettel.

Olaszország több részén szerdától meteorológiai riasztást léptettek életbe, egyelőre a legalacsonyabb, sárga fokozatút. A mostani a harmadik hőhullám a nyár kezdete óta: a mitológiai Kharónról nevezték el, a túlvilági ladikosról.

Az előrejelzések szerint az olasz csizma sarkában, Puglia tartományban és Szardínián 43 Celsius-fok feletti hőmérsékletet várnak, valamint Firenze és Bologna városában is. Rómában a legmagasabb hőmérséklet "csak" 37 fok lesz a következő napokban. Az országos meteorológiai szolgálat közleménye szerint ritkaságnak számít, hogy az utóbbi több mint két hétben a hőmérő higanyszála nem ereszkedett egyszer sem 35 fok alá, és a hőség a következő tizenöt napban sem enyhül.

A Mont Blanc hegység olasz oldalán kedden több mint tíz fokot mértek, miközben három évvel ezelőtt ugyanezen a napon hat fokot. A nagyvárosokban az energiafogyasztás maximális szintet ért el, Milánóban és Torinóban többször volt áramszünet.

A helyzetet súlyosbítja, hogy év eleje óta alig esik csapadék. A Pó folyó vízszintje hetven éve nem volt ennyire alacsony. November óta nem esett az évszakhoz megfelelő csapadékmennyiség a Pó vízgyűjtő medencéjében.

A legnagyobb olasz folyótól érintett Lombardia tartományban elfogyott a mezőgazdasági vízkészlet - közölte az energiaszolgáltató Enel, mely szerint hárommilliárd köbméter vízmennyiség hiányzik. Felmerült a Maggiore-tó vizének a felhasználása, de a tó vízszintje az utóbbi három nap alatt egy métert süllyedt. A Coldiretti termelői szövetség szerint a mezőgazdasági termőterület negyven százaléka "szenved" az aszálytól. A melegben a tejtermelés harminc százalékkal visszaesett.

A milánói érsek, Mario Delpini szombaton az egyházmegye három templomában vezet imát az esőért.

Piemont régió százhetven önkormányzata rendelt el vízkorlátozást, arra szólítva fel a lakosságot, hogy "tudatosan" takarékoskodjon. Az agrárrégiónak számító Emilia Romagna elsőként hirdetett vészhelyzetet, melyhez szerdától a főváros Róma körüli Lazio tartomány is csatlakozik. Első lépésben ez a magánkertek öntözésének, a medencék feltöltésének, a kocsimosásnak a tiltását jelenti.

A régió elnöke, Nicola Zingaretti kizárta az ivóvíz korlátozását. Utoljára 2017 nyarán történt meg, hogy Rómában az utcai kutakat is elzárták a vízhiány miatt. A fővárosban év eleje óta 137 milliméter csapadék esett az utóbbi tizenhat év ugyanazon időszakába átlagban mért 357-hez képest

(Forrás: MTI, fotók: Unsplash)

hőség | aszály | lazio | olasz | milánó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom