Négy olasz turista az albániai Berat városában vacsorázott, majd fizetés nélkül távozott.
Az eset mindkét országban az újságok címlapjaira került, és Edi Rama albán miniszterelnök még Giorgia Meloninak is megemlítette a történteket, amikor az az országba látogatott. Erre válaszul az olasz miniszterelnök a La Stampa szerint azt mondta a nagykövetnek, hogy „menjen és fizesse ki ezeknek az idiótáknak a számláját“.
Olaszország albániai nagykövetsége később közleményben erősítette meg, hogy ez megtörtént, és hogy állampolgárai nevében kifizette a körülbelül nyolcvan eurós számlát.
Az olaszok tiszteletben tartják a szabályokat és kifizetik a tartozásukat, reméljük, hogy ilyen jellegű epizódok nem fordulnak elő többé”
– áll a közleményben.
Mint Francesco Lollobrigida, olasz mezőgazdasági miniszter, aki szintén részt vett az albániai utazáson, elmondta, azért fizették ki a számlát, mert néhány tisztességtelen ember nem hozhat szégyent egy tisztességes emberekből álló nemzetre.
Nem tudni, hogy pontosan mikor történt az incidens, de a közösségi médiában elterjedt az a biztonságikamera-felvétel, amelyen látható, ahogyan a csoport kisétál, majd elfut a vendéglátóhelyről.
Un gruppo di turisti Italiani non paga il conto in un ristorante in Albania, Meloni fa saldare all'ambasciata. La premier: "Imbecilli, l'Italia non può perdere di rispetto all'estero" #ANSA pic.twitter.com/z6OH1FEayc
— Agenzia ANSA (@Agenzia_Ansa) August 18, 2023
Az étterem tulajdonosa szerint ez volt az első alkalom, hogy vendégek fizetés nélkül távoztak, és mint mondta, a négy olasz még dicsérte is az ételeket.
Eddig némiképp ellenkező előjellel főleg arról szóltak a hírek, hogy mennyi probléma akad az Olaszországba érkező turistákkal, de az is igaz, hogy az olasz vendéglátóhelyeken sem árt résen lenni.
(Forrás: BBC, képek: Getty Images, Unsplash)
diplomácia | fizetés | olaszország | számla | albániaRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!