Brutálisan megnő ennek az élelmiszernek az ára a klímaváltozás miatt

Az olívaolaj ára rekordot döntött azt követően, hogy a drámai aszály miatt drasztikusan csökkent a termelés Spanyolországban és Olaszországban is.

Tonnánként kilencezer dollárba, átszámítva közel 3,3 millió forintba kerül az olívaolaj, az áremelkedés oka az, hogy hiány jött létre a piacon a klímaváltozás miatt. A statisztikai adatok szerint ez idén további 12,5 százalékos drágulást jelent a tavalyi 8,8 százalékos növekedéshez képest.

Úgy tudni, Spanyolországban, a világ legnagyobb olívaolaj-termelő és exportáló országában

a termelés májusban negyvennyolc százalékkal esett vissza az előző évhez képest,

ráadásul az elmúlt hónapok aszályos időjárása sem biztosított kedvező körülményeket. Ugyanez elmondható Olaszországról, de Portugáliában, Tunéziában, Marokkóban és Görögországban is a globális keresletnél jóval kevesebb olívaolajat tudnak előállítani.

Ezzel szemben Törökországban jó volt a termés, de ennek sem örülhetünk, hiszen ott megtiltották az olívaolaj tömeges exportját, annak érdekében, hogy biztosítani tudják a keresletnek megfelelő mennyiségű alapanyagot az országban.

(Forrás: RobbReport, fotók: Getty)

aszály | olívaolaj | áremelkedés | olaj

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom