Close
Mostantól online is nyomon követhető a repülőtéri zajszennyezés Ferihegyen

Mostantól online is nyomon követhető a repülőtéri zajszennyezés Ferihegyen

Új zajmonitorrendszert és járatkövető alkalmazást fejlesztett ki a Budapest Airport, így már az interneten is nyomon lehet követni a repülőtéri zajszennyezést.

A Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér üzemeltetőjének közleménye szerint hat állandó helyszínen telepítettek hitelesített zajmérő műszereket, az adatokat pedig – az aktuális forgalmi helyzettel együtt – a zajmonitor-alkalmazás honlapján elérhetővé teszik.

A honlapon a le- és felszálló gépek mellett a zajmonitorrendszer által begyűjtött információk is elérhetők, nyomon lehet követni a 10. és a 18. kerületbe, valamint Vecsésre és Üllőre telepített zajmérők által gyűjtött adatokat.

A projektben a HungaroControl, a Közlekedéstudományi Intézet (KTI), valamint az Innovációs és Technológiai Minisztérium is részt vett. A légiforgalmi irányító szakszolgálat közelkörzeti radarjaitól érkeznek az adatok a gépek mozgásáról, a rendszer kiépítésekor pedig a kivitelező egyeztetett a KTI-vel és a szaktárcával is.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

ferihegy | online | zajszennyezés | budapest airport | követés

FOLYTASD EZZEL

Istenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten

A rövid távú bérbeadás tilalmának nevezik az új törvényt, pert indít az Airbnb

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram