Sümegi Eszter koncertjével 2020. szeptember 20-án, vasárnap este indul útjára a Magyar Állami Operaház új online sorozata, amely alternatív megoldásokkal igyekszik pótolni az intézmény elmaradó programjait az elkövetkező öt hétben.
Áriaestek, opera-keresztmetszetek és kamarakoncertek – ez a Maszkabál Program. A Covid–19 növekvő esetszámai miatt az Operában felfüggesztett próbafolyamatok hívták életre a Maszkabál Program névre keresztelt, fertőzésveszély nélkül lebonyolítható operai mentőcsomagot, amelynek célja, hogy a művészek egészségének fokozott biztosítása mellett se hagyja az intézmény operaélmény nélkül a közönségét. A kezdeményezés részeként az Opera szeptemberben az Eiffel Műhelyház Bánffy Miklós terméből, októbertől pedig a Hevesi Sándor háziszínpadról közvetít Facebook-oldalán heti négy alkalommal ingyenes áriaesteket, operakivonatokat és kamaraprodukciókat.
A három elemből álló sorozat első pillére a címadó Maszkabál, ahol az Opera egy-egy Kossuth-díjas vagy kamaraénekese ad exkluzív áriaestet. A szombaton és vasárnap 20 órától látható program első fellépője szeptember 20-án este Sümegi Eszter szoprán lesz. A művészek által összeállított, csaknem hatvanperces műsorban a főszereplőhöz minden alkalommal további két énekes is csatlakozik. Egyikük kamaraénekes – az első estén László Boldizsár tenor – másikuk tehetséges pályakezdő, akinek kilétére – maszkabál lévén – az előadáson derül fény. Az Opera korrepetitorai – az első esten Szennai Kálmán – által zongorán kísért közvetítések műsorvezetője Ókovács Szilveszter főigazgató.
OperaSzerda! címmel az Opera öt héten át minden szerdán 20 órától bemutatja egy, a leállás ideje alatt elmaradt operaprodukciójának keresztmetszetét. Zongorán ugyancsak az intézmény korrepetitorai kísérnek, a mű legfontosabb részleteit pedig a produkciók főszereplői éneklik; az Opera így kíván fellépési lehetőséget biztosítani a munkájuktól egyik napról a másikra eleső énekeseinek. A színpadi előadás fotóival színezett egyórás esteken Mona Dániel zenetörténész átvezetései kötik össze az elhangzó részleteket. A sorozat szeptember 23-án Puccini Edgar című operájával veszi kezdetét, Hector Lopez Mendoza (Edgar), Balga Gabriella (Tigrana), Fodor Beatrix (Fidelia), Haja Zsolt (Frank) és Kovács István (Gualtiero) előadásában. A keresztmetszetet Harangi Mária állítja színpadra, zongorán kísér Szennai Kálmán.
Az Opera többi művészeti tára a Tercett-Trió-Trois című, péntek esténként 20 órától jelentkező kamaraprodukciókban képviselteti magát, ahol énekkari művésze zongorával kísért előadásai (művészeti vezető: Csiki Gábor karigazgató), zenekari művészek kamarakoncertjei (művészeti vezető: Kocsár Balázs főzeneigazgató), illetve balettművészek szólói és pas de deux-i (művészeti vezető: Solymosi Tamás
balettigazgató) kapják a főszerepet. Az ugyancsak öthetesre tervezett sorozat házigazdája az Opera Café műsorvezetőjeként is ismert Gyüdi Melitta lesz.
A heti négy közvetítéshez az első héten egy ötödik is csatlakozik: az eredeti műsornak megfelelően az Opera szeptember 22-én, 20 órától ugyancsak élőben sugározza François-Adrien Boieldieu Benyovszky Móric, avagy a kamcsatkai száműzöttek című operájának keresztmetszetét, amiben Boncsér Gergely (Benyovszky), Kriszta Kinga (Afanázia) és Megyesi Schwartz Lúcia (Stefanov) lép a közönség elé, közreműködik Mona Dániel zenetörténész, zongorán kísér Bartal László.
maszkabál | opera | koronavírus | ária | járvány
Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át
Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!