Olyan hihetetlen piramis épül az Emírségekben, hogy még az egyiptomiak is a csodájára járnának

Az 1977-ben megálmodott projekt idén tényleg megvalósul és szerintünk Ramszesz vagy Ehnaton is simán rábólintana.

A 2020-ban elhunyt, világhírű bolgár landart-művész, Christo és felesége, a 2009-ben elhunyt Jeanne-Claude tervezte még 1977-ben a The Mastaba nevű munkát az emírségekbeli Abu Dzabiba. A terv egy olyan, csúcs nélküli piramis, ami egészen egyedülálló,

ugyanis ez lesz a világ legnagyobb, állandó műalkotása.

A Liwa-sivatagban, Abu Dzabitól olyan 160 kilométerre tervezett alkotás 410 ezer darab, változatos elszíneződésű, kétszáz literes acélhordóból fog megépülni. Az elszíneződéssel egyfajta varázslatos mozaikként fog tündökölni az alkotás, amelybe így a művészpár az iszlám építészet egyes karatkerisztikáit is belecsempészte.

Az építési munkálatokat magánpénz finanszírozza és legalább három évig fog tartani. Christo még életében azt kívánta, hogy unokaöccse, Vladimir Javacsev valósítsa meg a munkát, akivel a művész több, mint harminc éven át dolgozott együtt és aki felelős a Christo által megálmodott, majd Javacsev által megvalósított párizsi Diadalív becsomagolásáért is.

(Fotók és forrás: Domusweb)

diadalív | piramis | abu dzabi | művészet | emírségek

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom