Ezért érdemes ellátogatni Magyarország legfiatalabb nemzeti parkjába

Színes programokon keresztül mutatja be az Őrség különleges természeti, kultúrtörténeti és néprajzi értékeit az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság – közölte az Agrárminisztérium.

Magyarország legfiatalabb nemzeti parkját 2002-ben alapították, területe magában foglalja az Őrséget, a Vendvidéket, a Rába szabályozatlan völgyét, a Belső-Őrséget és Szentgyörgyvölgy környékét.

Az igazgatóság létesítményeit évente átlagosan hetvenezer látogató keresi fel, az érdeklődők két látogatóközpont, öt bemutatóhely, huszonegy tanösvény, egy-egy arborétum és természetiskola kínálatából választhatnak.

Azoknak, akik a térségben több napot is szívesen eltöltenének, a Keserűszeri vendégházban és a Harmatfű Természetiskolában nyílik erre lehetőségük. A nemzeti parkba látogatva érdemes megfigyelni a terület gazdag lepkevilágát, bejárni a szőcei tőzegmohás láprét tanösvényét, vagy Szalafőn bepillantani a bölények, vadlovak világába – hívta fel a figyelmet a minisztérium. Kiemelték: az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság a többi nemzeti park igazgatóságához hasonlóan arra törekszik, hogy minél komplexebb, négyévszakos programkínálattal várja vendégeit. Egyik legnépszerűbb rendezvényük az Őrségi Tökfesztivál, amelyet idén szeptember 10–12. között tartanak.

A programok hagyományosan Nagyrákoson, Őriszentpéteren, Szalafőn és Magyarszombatfán zajlanak.

Egy új utazási stílus középpontjában a fenntartható, személyre szabott, élmény alapú utazások állnak, amelyek tapasztalat útján tanítanak. A slow travel követői szerint így még jobban megismerhetik az adott területet, miközben az ott élő kisvállalkozásokat támogathatják vásárlásaikkal.

(Forrás: MTI, fotók: Getty Images)

nemzeti park | látnivalók | magyar | őrség | kirándulás

FOLYTASD EZZEL

Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója

A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Tényleg ez a világ legjobb luxusterepjárója? Most kiderül!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom