Kiderült, hova szeretnek a magyarok legjobban nyaralni menni ősszel: van egy abszolút favorit

Ősszel is nyaralunk, szeptember első fele pedig különösen népszerű. Mondjuk a hullóleveles-nyaralós toplistát!

Szeptember elsején nemcsak becsengetnek, de ekkor száll repülőre a legtöbb magyar a Kiwi.com szeptemberre és októberre leadott foglalásai alapján.

Szeptemberben Londonban, októberben Rómában találkozhatunk a legtöbb honfitársunkkal, míg az országokat tekintve Olaszország lehet az abszolút favorit ősszel.

Mindez nem csak miniszabi lehet, hanem jellemzően igazi nyaralás, hiszen az utazók harmada 4-6 napra repül, kb. ennyien pedig még ennél is hosszabb időre. Az eddigi árak alapján úgy néz ki, hogy a kontinensen belül októberben éri meg a leginkább repülni Budapestről, míg a tengerentúlra a nyári és az októberi áraknál is jelentősen olcsóbban repülhetünk szeptemberben.

Szeptemberben Londonba, Barcelonába és Rómába utaznak leginkább honfitársaink, míg októberben az örök város veszi át a vezetést, amit London, majd Párizs követnek.

Ha nem a városok összesítését nézzük, hanem az országokét, akkor látható, hogy az őszi hónapokban is vágyunk a tenger mellé, hiszen Olaszország, Spanyolország és Görögország a szeptemberi favoritok, míg októberben a dobogó 3. fokán Portugália váltja Görögországot, amely így a 4. helyen szerepel a Kiwi.com foglalási listáján.

A cseh utazási technológiai vállalat foglalásai alapján a legtöbb magyar az iskola kezdetekor száll repülőre, ha a szeptemberi és az októberi adatokat nézzük. Azaz sokaknak nem becsengetnek idén szeptember 1-jén, hanem vélhetően a nyári szabadságukat kezdik meg, esetleg folytatják. Szeptember 1. (péntek) után szeptember 6-a a második legnépszerűbb indulási nap, amit egy szintén pénteki nap, szeptember 8. követ.

Azt gondolhatnánk emiatt, hogy sokan a hétvége meghosszabbításával miniszabira indulnak, de a foglalási adatok alapján a többség ilyenkor legalább 4 napos utazást tervez. Repülővel a magyarok harmada 4-6 napos útra, 31%-a pedig 1-2 hetes nyaralásra indul szeptemberben és októberben.

Az átlagárak jelentősen alacsonyabbak az őszi hónapokban, mint nyáron: míg nyáron a repülőjegyek átlagára 150 euró, addig szeptemberben átlagosan 129, októberben pedig 132 euróért repülhetünk. A hosszú, 4000 km-nél hosszabb repülőutak esetében látható a legnagyobb kiugrás: az augusztus 8-ig leadott foglalások alapján különösen jól járt az, aki szeptemberben utazik a tengerentúlra, hiszen átlagosan 365 euróért vehetett repülőjegyet, míg nyáron pl. ugyanaz a táv 489 euróba kerülhetett.

(Forrás: Kiwi, fotók: Unsplash)

utazás | külföld | szokások | ősz | nyaralás

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom