Mondják az egyik legromantikusabb fogásnak, a legdrágábbak listáján is szeret felbukkanni, mint ahogyan a legmegosztóbb ételek rangsorát is vezeti. Az osztrigáról van szó, amit kifogástalan miliőben, szakértői tanácsok és elsőrangú kísérők társaságában volt szerencsém nemrég megkóstolni.
Kezdjük a környezettel, amit a balatonfüredi LUA Resort biztosított és bár a szervezés, illetve a menü-összeállítás az ötcsillagos szálloda, valamint a hozzá tartozó NOON Restaurant & Lounge érdeme, a hangulatfestésért viszont jelentős részben a természet felelt.
Az őszi Balaton egy erősen szeles nap végén egészen bámulatos színeket tudott a tó mögé pingálni. Ha nem a saját szememmel látom, ahogyan a két részre osztott ég egyik fele pirosban, a másik a hegyek mögött búcsúzkodó napnak hála narancsban virít, biztosan azt mondom, hogy képszerkesztővel készült fotót raktak elém.
Persze a megfelelő időben kellett ehhez kisétálni a szálloda előtt található kikötőhöz, ahonnan pazar kilátás nyílt az egész öbölre, a többi munkát pedig elvégezték odafent. Egy biztos: már ezért megéri ősszel leugrani a Balatonhoz. Ilyentájt ugyan érezni lehet a tél üdvözlő leheletét, a levegő harapósabbnak tűnik, a szelek még csípősebbnek a vízparton andalogva – sebaj, mindez remek indok egy kiadós őszi séta végén beülni az étterembe lélekmelegítő italokat kortyolgatni.
A kagylók királynője köré felhúzott Osztriga & buborék estet a Michelin-ajánlott NOON külön részében tartották. A prémium kategóriás Gillardeau-osztrigák kifejezetten erre az eseményre érkeztek Balatonfüredre, mellé pedig a Kreinbacher által külön összeállított champagne-válogatást szervírozták. A NOON-ban nem véletlenül választották a francia illetőségű osztrigát, mert egyrészt szeretnek vele dolgozni, másrészt ez a legjobb.
Ízvilágukat a champagne-sorhoz igazítva alkották meg, tehát a kóstolóhoz a Kreinbacher buborékos italai adták az ihletet, a jégágyon érkezett osztrigák pedig úgymond becsúsztak alá.
Nehéz pontosan leírni, milyen íze van egy osztrigának, mert az ízprofilja, a fajtája, az évszak, a merroir (vagyis nagyjából a tengeri adottságok), a földrajzi elhelyezkedés és még egyéb tényezők miatt nagymértékben eltérhetnek egymástól. A többi tenger gyümölcseihez hasonlóan a friss osztrigának sem szabad túlságosan „halízűnek” lennie, ehelyett nagyjából az óceán ízét kell hoznia, már amennyiben ez megfogható. A csendes-óceáni osztrigák általában sokkal nagyobbak, mint az atlanti-óceániak és összességében kicsit „nyálkásabbak”.
Osztrigaszűzként picit félve álltam (pontosabban ültem) hozzá, inkább villával próbálkoztam „kikanalazni”, nem pedig az egyébként minden részletre kitérő szakértői tanácsokat megfogadva hirtelen beszippantani. Azok a variációk jöttek be, amelyekhez karakteresebb, zöldesebb ízek párosultak, a neutrálisabbnak mondott változatok kevésbé. Előbbiek közé tartozott a yuzu kaviárral és uborkával megálmodott fogás, ami kifejezetten üdítően hatott, míg a málnaecettel és málnakaviárral felszolgált variánsból nyugodtan jöhetett volna repeta (a mellé párosított zseniális Kreinbacher Rosé Brut Magnumból jött is). A szintén megosztónak tartott, szarvasgomba kaviárral (!) és szarvasgomba olajjal felszolgált osztriga bármelyik királyi fogadáson megállta volna a helyét, annál is inkább, mert egy pohár gyöngyöző szupersztár érkezett mellé Pol Roger „személyében” – nem mindennapi találkozás volt ez.
Hogy az osztrigával randizom-e újra, azt nem tudom, mindenesetre az első alkalom várakozáson felülinek bizonyult.
noon | kreinbacher | pezsgő | lua resort | osztriga | balatonfüred
Egy jó tervhez is kellhet több perspektíva
–
Sulciová Silvia interjú
Skót nyár a ködös budapesti belvárosban – Ilyen a 2023-as év whiskyje

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!