Ha Phuket már túl turistás, a Maldív meg unalmas – Öt érintetlen, egzotikus úti cél

A könnyen megközelíthető egzotikus helyekkel általában az a baj, hogy hamar a turisták áldozatává esnek. Egy ideje már Thaiföld, Mauritius és Bali sem olyan tiszta és érintetlen, mint néhány évtizeddel ezelőtt, amikor még tényleg luxusnak számított az utazás. Épp ezért különleges helyeket kerestünk, öt olyan, különleges szigetet, melyekre ugyan nem egyetlen repülőúttal juthatunk el, de az élmény minden megtett kilométerért kárpótol majd.

Vietnám: Con Dao-szigetcsoport

Nagyon úgy fest, hogy Vietnám lesz az új Thaiföld. Az ország legnagyobb szigete, Phú Quốc már áldozatul is esett a turistaáradatnak, így ha rejtett kincset keresünk, inkább vegyük az irányt a még szinte érintetlen Con Dao-szigetcsoport felé. Szálljunk repülőre Ho Si Minh-városban, ahonnan mindössze 45 perc alatt Con Sonbaa, a tizenhat szigetből álló szigetcsoport legnagyobb és egyetlen lakott szigetére juthatunk.

Gránit kősziklákkal körbevett elhagyatott partok, aranyló homok, kristálytiszta víz és nyugalom. Ez Con Son, egy igazi, felfedezetlen sziget, ahol a körülbelül ötven négyzetkilométernyi terület minden egyes szegletét megéri felfedezni – a Dam Tre-öbölnél található lagúnát, egy 19. században épült világítótornyot és a csónakkal megközelíthető Bay Canh-szigetet különösen.

És bár itt nem igazán válogathattunk a jobbnál-jobb turistacsalogató hotelek között, a Six Senses Con Daóba is elhozta a luxust: a Dél-kínai-tengerre néző villák, saját medence és kiemelkedő vietnámi gasztronómia az alapszolgáltatás.

Portugália: Pico-sziget

Ha eldugott, egzotikus szigeteket keresünk, nem kell feltétlenül messzire mennünk: az Azori-szigetcsoporthoz tartozó Pico Portugália egyik legizgalmasabb helye, ahova akár fapadossal is eljuthatunk. A szigetet legkönnyebben Lisszabonból a SATA/Azores vagy a TAP Portugal légitársaságokkal érhetjük el – és ugyan az út majdnem háromórás, az élmény mindenért kárpótol.

A szigetcsoport második legnagyobb szigetét szürke szigetként is emlegetik, és nem véletlenül: amellett, hogy itt található a Pico-hegy – csúcsa, a Ponta di Pico Portugália legmagasabb pontja – a sziget egész területét bazaltos, vulkanikus kőzetek uralják. A hegy már önmagában rengeteg kirándulási lehetőséget tartogat a maga titokzatos, lávákkal övezett ösvényeivel, de a sziget borai sem utolsók. Pico azonban a hegy és a bor mellett a bálnákról is híres: bár sokáig a bálnavadászat jelentette a szigetlakók számára a fő bevételi forrást, 1986 óta a vadászatot felváltották a bálnafelfedező túrák. Pico így lett a világ egyik legjobb bálnaleső helye, de a Gruta das Torres barlang és a Capitao-tó is megér egy kirándulást.

Foglaljuk le az UNESCO által a világörökség részének nyilvánított borvidéken a Pocinho Bay bazalt bungalóinak egyikét, és élvezzük az Atlanti-óceánra nyíló elképesztő látványt! Egy igazi, helyi, portugál vacsoráért pedig irány az Ancoradouro étterem, ahol például polippörköltet is kóstolhatunk.

Belize: Caye Caulker

Ha egy igazi fehér homokos, pálmafákkal és nádtetős bungalókkal tarkított tengerpartról álmodozunk, mindezt turistatömeg nélkül, akkor a Karib-tenger partján fekvő belize-i Caye Caulker a mi helyünk. A Belize repteréről mindössze 15 percnyi repülőútra fekvő sziget a sznorkelezés és a búvárkodás paradicsoma: a Shark Ray Alley és a Blue Hole víz alatti barlangjai a korallzátonyokkal övezett partszakaszon a dajkacápák és tüskés ráják mellett rengeteg érdekes halfajnak adnak otthont.

Aki nem csak nézni, de kóstolni is szeretne a helyi halakból, annak az útszéli Jolly Roger’s Grill kínál nyálcsorgató tengeri fogásokat, szállásügyben pedig keressük a Seaside Cabanas saját tetőteraszos, színes kabinjait. Ha július elején érkezünk, ne lepődjünk meg, ha a helyi Homár Fesztiválba ütközünk, ahol a főút egy igazi karibi karnevállá alakul át.

Új-Zéland: Great Barrier-sziget

A közel 270 négyzetkilométeres The Barrier Új-Zéland hatodik legnagyobb és egyben legérintetlenebb szigete. Az Új-Zélandról fél órányi repülőúttal vagy négy és fél órányi kompozással megközelíthető sziget a természetimádók mennyországa: az őserdőt végigszelő ösvények a néhány órás sétáktól a több napos felfedezést kínáló Aotea-ösvényig számos lehetőséget tartogatnak – többek között a Kaitoke Hot Springs meleg vizű forrásait is.

A túrázás mellett a sziget partjai és öblei számos aktív kikapcsolódási lehetőséget kínálnak: az úszás, szörfözés, kajakozás vagy búvárkodás mellett a helyi, szervezett csónakos vagy repülős horgásztúrákhoz is csatlakozhatunk. Éjszaka pedig élvezhetjük a sziget híresen sötét éjszakai égboltján szikrázó csillagokat.

Új-Fundland: Fogo-sziget

Az Új-Fundland északkeleti partjánál található, sziklás tengerpartokkal szegélyezett sziget eredetileg egy mindentől távol eső halászközösség, mely két helyi lakos, Elísabet Gunnarsdóttir és Zita Cobb, illetve egy építész, Todd Saunders közös munkájának köszönhetően mára kulturális úti céllá vált.

Ők hárman alkották meg ugyanis azt a hat szupermodern házból álló Fogo Islands Studiost, melyek mindegyike egy-egy szoborszerű építményként tekint a sziklákról az Atlanti-óceán felé – megépítésük óta pedig számos dizájnmagazinban megjelentek, felrakva a szigetet a "famous and cool" listára.

A sziget legkönnyebben Új-Zéland Gander repülőteréről közelíthető meg: innen autóval juthatunk el Farewellbe, ahonnan mindössze ötven perc alatt visz át a komp Fogóra. Megérkezve autóval vagy akár gyalog is felfedezhetjük a stúdiókat, és az elmúlt években virágzó helyi kulturális életet. Ha pedig megéheztünk, az igazi helyi alapanyagokból készült specialitásokért térjünk be a Fogo Island Innbe, vagy a szezonálisan üzemelő Nicole’s Caféba.

Mi aligha tudnánk választani...

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

Új-Fundland | Fogo Island Studios | belize | nyaralás | portugália

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom