Az abu-dzabi Guggenheim Múzeum létrehozása már a kétezres évek elején felmerült. Eredetileg 2012-ben adták volna át, a projekt azonban többször is hullámvölgybe került, így az épületet máig nem sikerült befejezni.
A Salamon R. Guggenheim Alapítvány igazgatója, Richard Armstrong egy bázeli sajtótájékoztatón pár napja azonban bejelentette, hogy újra kitűzték az abu-dzabi Guggenheim Múzeum megnyitójának dátumát, mégpedig 2026-ra. Mivel a projekt az elmúlt másfél évtized során nem a tervek szerint haladt, kis híján az 1609-ben kiadott Shakespeare-szonettek sorsára jutott, amelyek befejezetlenül és hibákkal együtt jelentek meg.
Akik követték a közel-keleti múzeum születésének történetét, talán még emlékeznek rá, hogy a második megnyitó dátumát 2017-re tűzték ki, az építkezést viszont nemzetközi tiltakozások miatt többször is félbeszakították.
A múzeum ugyanazon a szigeten fog felépülni, ahol a Louvre egyesült arab emírségekbeli mása is található,
amelyet még Jean Nouvel francia építész és formatervező álmodott meg. Nem csoda, hogy a szigetet a város új kulturális negyedének tekintik, ugyanis a Zayed Nemzeti Múzeum, Zaha Hadid Előadóművészeti Központja és Andó Tadao Tengeri Múzeuma is itt lesz megtalálható.
Az abu-dzabi Guggenheim harmincezer négyzetméter alapterületű lesz, a négy szintjét pedig üveghidak kötik majd össze. Tizenháromezer négyzetméternyi galériát foglalna magába, a kiállítótereket pedig absztrakt, kúpszerű szerkezetek biztosítják majd.
Richard Amstrong a következőket fűzte hozzá ahhoz, hogy a múzeum átadásának időpontját többször is elhalasztották:
„Az épületünk megépítése kihívást jelent, ugyanis egy monumentális, késői remekmű lesz.”
A közel-keleti Guggenheim Múzeum nagyobb kiállítótérrel fog rendelkezni, mint a bilbaói és New York-i társai, valamint egy oktatási központ és egy háromszázötven férőhelyes színház is helyet kap benne.
A bilbaói és New York-i épületekhez hasonlóan ezt is Frank Gehry, Pritzker- és Arany Oroszlán díjas építész tervezi, aki úgy jellemzi az épületet, mintha az szándékosan lenne rendetlen, amely mégis a letisztultság felé halad.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Deezen, Designboom, Hypeandhyper)
abu dzabi | Guggenheim Múzeum | guggenheim | abu dhabi
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!