Ebből az elképesztően látványos irodából garantáltan nem vágynál home office-ba

A BAFTA-díjas játékfejlesztő, a Ninja Theory cambridge-i központjában vérvörös bár és éjkék mozi is található, köszönhetően a londoni Tala Fustok stúdió belsőépítészei végtelen kreativitásának.

A négy emeleten elhelyezkedő, 2325 négyzetméter összterületű ingatlan átalakítása során olyan inspiratív, lüktető, szórakoztató helyet álmodtak meg, amely abszolút alkalmas arra, hogy egy év masszív home office után visszacsalogassa az irodába az otthoni munkavégzésre átállt dolgozókat.

A tervező szerint az elmúlt időszakban a munka és a magánélet határai elhomályosultak, az irodai környezet kényelmével és rugalmasságával kapcsolatos elvárások pedig megnőttek.

A stúdió a sötét ékszerárnyalatokat használta fel a belső tér kiemeléséhez, így egy olyan magával ragadó környezetet tudtak létrehozni, amely a játékcég által kifejlesztett virtuális világokra emlékeztet.

A piros az energiát szimbolizálja, a zöld a természetet, a kék pedig nyugalmat áraszt.

A munkaterületek kialakításakor egyértelműen az volt a cél, hogy fokozzák az egyes divíziók közötti együttműködést, ugyanakkor mindenki megtalálhassa magának a nyugalom szigetét is akkor, ha a munkája során éppen arra van szüksége.

A belső térben mozgatható falak is találhatók, amelyek lehetővé teszik a tárgyalótermek bővítését vagy átalakítását a különböző igényekhez.

A csapatépítést pedig a közösségi terek, a moziterem és a klubhelyiség fokozza.

Történelmi örökséggel rendelkező épületek is fantasztikusan átalakíthatók. Ennek tökéletes példája az a háromszáz éves iráni rezidencia, amely a pusztulás elől menekült meg, ma pedig egy nemzetközileg is elismert építészirodának ad otthont.

(Forrás: Dezeen, fotó: Gilbert McCarragher)

design | dizájn | építészet | nagy sztori | iroda

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom