Öt film arra az esetre, ha már nagyon hiányzik az utazás

Folytatjuk, amit elkezdtünk, és ötösével szállítunk filmötleteket, különböző műfajokból, és az azokon átívelő tematikákból válogatva. A klasszikusan vagy kevésbé klasszikusan vett vígjátékok és az elgondolkodtatós mozik után most következzen néhány olyan mozi, amely gyönyörű tájakra visz, Afrikától Alaszkáig. 

Napsütötte Toszkána (2003)

Kevés film tudja jobban átadni az olasz életérzést, mint ez a kedves klasszikus. A csodálatos Itália lenyűgöző tájképeinek látványa és az ételek mellett a jelentős adagban érkező romantika is hozzájárul a száztizenhárom percnyi toszkán barangoláshoz. A történet szerint a Diane Lane által megformált sikeres írónő alkotói válságba kerül, és még a házassága is tönkremegy, így hát barátnője jóvoltából Olaszországba utazik felejteni és feltöltődőni. Ott aztán első látásra beleszeret egy régi, meglehetősen elhanyagolt állapotban lévő villába, amit megvásárol, hogy új életet kezdjen. Persze a felújítás nem megy simán, de a problémák megoldása során közelebb kerül a kisváros melegszívű lakóihoz, és érthetően teljesen elvarázsolja a nem mindennapi környezet. Kellemesen szórakoztató, romantikus alkotás, szinte símogatja a lelket ezekben a nehéz időkben.

Távol Afrikától (1985)

Egy filmtörténeti remekmű, kötelező, nagyívű darab, de ha ez nem lenne elég, Robert Redfordtól kezdve Klaus Maria Brandaueren át Meryl Streepig szupersztárok vezetik az utunkat a fekete kontinensen át százötvenöt percig. A történet alapjául Karen Blixen dán írónő Volt egy farmom Afrikában (Out of Africa) című önéletrajzi könyve szolgált, amelyben az írónő életének Kenyában eltöltött időszakát meséli el. A hét Oscar-díjjal jutalmazott szerelmi dráma azonban csak részben követi a könyv eseményeit. Az előkelő családból származó Karen férjhez megy unokatestvéréhez, Blixen báróhoz. Afrikába költöznek, ahol kávéültetvényt vezetnek, de az idill nem tart sokáig, és egy nyughatatlan kalandor is képbe kerül. Az 1914-ben játszódó, Sydney Pollack-rendezte filmben Afrika minden szépsége és vadsága megjelenik: romantika, szafari, vadállatok, és persze a felülmúlhatatlan táj, amit lehengerlő operatőri munka mutat meg.

Éjfélkor Párizsban (2011)

Egy kicsit kilóg a tipikus utazós filmek sorából, és valószínűleg nem is mindenkinél talál be, de aki odavan a francia fővárosért és Woody Allenért, az imádni fogja az 1920-as évek esős Párizsában játszódó, kissé szürreális történetet. Felsorolni is nehéz a felbukkanó nagy neveket – néhány példa azért: Owen Wilson, Rachel McAdams, Marion Cotillard, Adrien Brody –, akik egytől egyig finom humorral operáló zseniális figurák, ahogyan azt Woody Allentől megszokhattuk. A sztori szerint Gil (Owen Wilson) Párizsban szeretne élni és komoly íróvá válni, ám jegyese, Inez (Rachel McAdams) erről hallani sem akar. Gil felfedezi, hogy pontban éjfélkor a város egy bizonyos pontján egy fiákerbe szállva időutazásban vehet reszt, amely visszaröpíti az általa kedvelt huszas évekbe. A fantasy és a romantikus jegyeket elegyítő a film már az első perceiben egészen bámulatos képi világgal jeleníti meg a szerelem városát, nem a megszokott megoldásokkal mutatja meg.

Út a vadonba (2007)

Kicsit belassult road movie Jon Krakauer 1996-os, azonos című non-fiction regénye alapján, amely Christopher McCandless kalandjait követi nyomon. A film rendezője és a forgatókönyvíró egyaránt Sean Penn, a főszerepben pedig Emile Hirsch látható. A huszonkét esztendős főszereplő az ígéretes jövő és a biztos pálya helyett az ismeretlent és a bizonytalant választja, amikor kalandra indul Amerikában: bejárja az Államok vidékét a dél-dakotai búzamezőktől a Colorado folyó zuhatagain át, hogy aztán Alaszka vadvilágában célba érjen. Útközben érdekesebbnél érdekesebb emberekekkel köti össze a sors, akik nemcsak a gondolkodását befolyásolják, hanem az életét is megváltoztatják.

A bakancslista (2007)

Rob Reiner vígjátékában két haldokló, idős férfi rájön, hogy az életük eddig unalmas és semmirevaló volt. Nem akarnak így meghalni, ezért írnak egy listát arról, mit szeretnének még csinálni életük hátralévő részében. Jack Nicholson játssza a gazdag és nagyképű Edward Cole-t, Morgan Freeman pedig a szegény és szerény autószerelőt, Carter Chamberst. Kissé szentimentális, ám szívet melengető alkotás, melyben a fél világot beutazhatjuk, úgyhogy a képeken megjelenő India, Kína, Tanzánia, Egyiptom, Franciaország és az Egyesült Államok tájai nagyszerű inspirációt jelenthetnek a most még ismeretlen időpontban kezdődő következő utazásunkhoz.

Ez is érdekelhet:
Ezekre figyeljünk oda a pszichológus szerint, ha hosszabb időre otthon kell maradnunk

Rendkívül fontos, hogy igyekezzünk megértéssel, empátiával és türelemmel fordulni a másik felé, még akkor is, ha ezt nehéznek érezzük.

(Fotók: Getty Images)

Napsütötte Toszkána | koronavírus | filmek | Távol Afrikától | otthon | utazás

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom