Mit tudnak a legjobb okosórák? Mutatunk öt komoly versenyzőt

Ha akarjuk, ha nem, az okoseszközök korát éljük, úgyhogy manapság bármire rásüthetjük ezt a jelzőt. Ma már nem csak szimplán funkcionális vagy divattárgy a karóra, hanem annál sokkal többre képes, legyen szó klasszikusról vagy minimalistáról, pulzusmérőről vagy szerényebb teljesítményűről. Öt olyan okosórát válogattunk össze, melyekben a tudás és a szépség egyszerre vonzó. 

Apple Watch Series 3

Az Apple mindig is szeretett külön utakon járni, a Watch négyzetes, különleges külseje tökéletes lenyomata ennek. Kiviteltől függően alumínium-, rozsdamentes acél vagy kerámiaházas variáns simul a csuklónkra.

A klasszikus órákról ismerős korona és az érintőkijelző minden funkcióhoz villámgyors hozzáférést biztosít.

Legyen szó pulzusmérésről, lépésszámlálásról vagy zenehallgatásról, az Apple Watch minden feladattal megbirkózik, akár a víz alatt is.

Siri személyi asszisztense minden szavunkra figyel, és már a telefonálás vagy üzenetküldés is működik telefon nélkül. Minden funkcióját felsorolni bőven kimerítené jelen cikkünk kereteit, hiszen az App Store-ban több ezer alkalmazás várja, hogy telepítsük az órára, és minél jobban kihasználjuk a képességeit.

Az egyetlen mozdulattal cserélhető, számtalan színben, stílusban és anyagban létező szíjak segítségével szinte mindennap új stílust vehetünk fel a karunkra. Nem is kérdéses, hogy iPhone mellé az Apple Watch Series 3 a legtökéletesebb párosítás.

Huawei Watch 2

Elmúltak azok az idők, amikor csak nevetett az ember a kínai kütyükön. A Huawei Watch 2 gyorsan belopja magát a szívünkbe, akár a sportos, akár az elegáns vonalat kedveljük. Klasszikus kerek forma, kerámiából készült keret, fémház, és természetesen vízálló, ahogy egy igazi órához illik.

A változtatható számlapgrafikák és a cserélhető, szabványos szíjak szinte végtelen kombinációt eredményeznek. Mindig kapcsolatban lehetünk a külvilággal, köszönhetően a 4G- és GPS-képességeknek. Ezenfelül minden tevékenységünket figyeli, a nap végén pedig minden adatot kielemezhetünk a telefonunkon.

A sportos életet élők imádni fogják az egyetlen gombnyomásra indítható fitneszalkalmazást és az offline vagy online zenehallgatást. Az Android Wear rendszerre számtalan applikációt letölthetünk, használhatjuk a Google szolgáltatásait, de a Watch 2-vel még mobilfizetni is lehet.

Nokia Steel HR

Még fel sem ocsúdtunk az újraélesztett 3310-esből, de már okosórán is láthatjuk a legendás finn gyártó nevét (amely megvette az okosórával foglalkozó Withingset, és az ő modelljük továbbfejlesztése lett a Steel HR).

Nem is akármilyenen, mert a Steel minimalista külseje az egyik legszebb a piacon kapható okosórák közül.

A Steel HR más koncepció alapján készült, ugyanis a számlap és a mutatók valódiak, csupán felülre került egy apró, kör alakú, monokróm kijelző. Ebből adódóan tudása is szerényebb, viszont a pulzusunkat, a mozgásunkat ugyanúgy képes mérni, az Android és iOS mobilokra telepíthető alkalmazáson keresztül pedig minden információt letölthetünk róla. Érdekes extra az okosébresztő, amely finom rezgéssel jelez akkor, amikor a legkellemesebb az ébredés.

A kétféle átmérőjű és színű számlappal, bőr-, szövet- és szilikonszíjakkal is választható Steel HR csodás külseje ellenére akár ötven méterig vízálló, normál használat mellett pedig közel egy hónapig használhatjuk egyetlen feltöltéssel.

Fossil Gen 3 Smartwatch

Csak idő kérdése volt, hogy a hagyományos óragyártók is belépjenek az okosórák piacára. A Fossil egyike ezeknek, kínálatukban számtalan típus közül választhatunk, a Gen 3 modern házában rejlő képességeket elsősorban az érintőkijelzővel tudjuk előcsalogatni.

A szokásos fitnesz- és egészségfunkciókon felül chatelésre, GPS-navigálásra, értesítések kezelésére is alkalmas. Android Wear rendszerének köszönhetően könnyen telepíthetünk alkalmazásokat rá, a rozsdamentes acélból készült burkolat vízálló, és jó barátságban van mind Android-, mind pedig iOS-eszközökkel is.

Akárcsak a többi óránál, itt is cserélhető, szabványos szíjak gondoskodnak róla, hogy mindig új, egyedi külsővel ruházzuk fel ezt a hordozható szépséget, nem is beszélve a különféle színű és kialakítású házról, amelyek között férfiak és nők is egyaránt megtalálják a hozzájuk illőt.

TAG Heuer Connected Modular 45

Akár órarajongó valaki, akár nem, a svájci TAG Heuer neve biztosan ismerősen cseng. Már a második generációnál járnak okosóráik, és prémiumgyártóhoz méltóan minden részletre odafigyeltek.

A külső tökéletesen illeszkedik a cég többi termékéhez, az aprólékosan kidolgozott burkolatok és szíjak nem csupán vonzóak, hanem minőségi anyagokból is készülnek. Titán, gyémánt, borjúbőr, ilyen nemes és finom összetevőkből áll össze a készülék. A testreszabhatóság rendkívül magas fokú, a többféle óraházon és szíjon kívül a szíjcsatlakozók is cserélhetők, elképesztő számú lehetőséget kínálva. Természetesen mindez mit sem érne, ha csupán az időt nézegethetnénk rajta. A vízállóság természetesen nem kérdés, a számtalan funkciót itt is az Android Wear fogja össze. Legyen szó hangvezérlésről vagy GPS navigációról, értesítésekről vagy az elmaradhatatlan fitneszképességekről, a TAG Heuer mindenhol helytáll.

Különlegesség, hogy Intel processzor dolgozik benne, ebből is látszik, hogy minden téren kitűnik a többiek közül.

Igaz ez az árára is, de a gyártó neve garancia arra, hogy egy nem mindennapi készüléket tehetünk a csuklónkra, akár mindennap.

Ez is érdekelhet:

Tíz óra, amit ismerned kell

Egy óra sokkal több, mint az életünk és az idő kapcsolata. Egy óra minden, amit magunkról és a világról gondolunk.

Fossil | apple | Nokia | Huawei | TAG Heuer

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom